Rezesová anyja ünnepli a magyar bíróságot

felháborodás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 25. 07:25
A külföldi sajtó egy részében is óriási a felháborodás amiatt, hogy a milliárdos börtön helyett egy luxus­lakásban van házi őrizetben. Édesanyja viszont – érthető módon – nagyon is elégedett.
Bors

A szlovák és a cseh közvéleményt is felrázta az ítélet, amelyben a Gödöllői Járásbíróság 6 év szabadságvesztésre ítélte Eva Rezesová-Varholikovát. A 37 esztendős szlovák milliárdosnő tavaly augusztus 21-én ittasan letarolt egy Fiatot az M3-ason, a balesetben négyen meghaltak.

Az otthon celebnek számító Rezesovát 6 év fogházra ítélték, amin olvasóink felháborodtak, de Szlovákiában nem lepődnek meg ezen. Az ítéletről beszámoló újságok fórumain többen azt írták: „ha Szlovákiában ítélkeztek volna, 3 évet kap”. Egy cas.sk-kommentelő véleménye: „csodálkozom, hogy ilyen sokat kapott, tekintettel örökölt vagyonára azt tippeltem, maximum kap 2 évet, másrészt ugyanezért Szlovákiában már régen kint lenne”.

A legnagyobb cseh bulvárlap, a Blesk viszont azt írja: „a milliárdos lány négy embert megölt. Csak házi őrizetbe került.” Az elítélt milliárdosnő anyja azt mondta a lapnak: ez az ítélet szuper.

Be is rágtak a csehek, akik nem fogják vissza véleményüket a cikkre reagálva: „mondja már valaki, hogy ez nem igaz! Ez az áldozatok megcsúfolása, akik bent égtek elevenen a kocsiban” – írják. Egy másik vélemény szerint: „akinek pénze van, gyilkolhat is!”, egy harmadik hozzászóló pedig úgy véli, ez az ítélet „egy rég látott, hallatlan disznóság… az igazság totális szemen köpése”.

A Bors fotósa elcsípte a lakása teraszán levegőző Rezesovát (jobbra) 

Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy Rezesová otthon ülheti le a büntetését.

– A magyar hatóságok általában engedélyezni szokták, hogy a külföldi elítélt hazájában töltse le a büntetését. Ezt akár ő, akár a családja vagy a jogi képviselője is kérheti a magyar igazságügyi minisztériumtól – magyarázta lapunk kérdésére válaszolva dr. Hegedűs László védőügyvéd. – A végrehajtás átadását csak akkor szokták elutasítani, ha a másik országban jelentősen szigorúbbak a szabályok, és ott az elítélt jóval később szabadulhatna. Mivel itt fogházbüntetésről van szó, amelynél a kétharmad letöltése után feltételesen szabadulhat, ilyen eltérés nincs a magyar és a szlovák szabályok között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.