A kapatos B. G. ezután megpróbált elinalni. De a zsaruk megcsípték és hathavi nyomozás után, most garázdasággal, zaklatással és könnyű testi sértéssel vádolják.
Még májusban balhézott a szomszéd falu báljában az a 46 éves férfi, aki ellen most vádemelési javaslattal zárták a nyomozást a pápai zsaruk. A balhés vendég viselkedésével zavarta a bálozókat Veszprém megyei Gicen. Ezért a főszervező több alkalommal kitessékelte az épületből, de ő újra és újra visszatért – közli a police.hu.
A férfi sérelmezte a kitessékelést, ennek durva módon hangot is adott, még öldökléssel is fenyegetőzött. A végső kikísérése alkalmával el is kapta a bál rendezőjének nyakát, majd ugyanezt tette az időközben hozzájuk lépő későbbi sértett lányával is.
Az utcára kiküldött gyanúsítottat aztán egy vendég barátságosan egy üveg sörrel kínálta, hogy lecsendesítse, aki viszont a palackkal fejbe vágta azt a vendéget, aki a balhéhoz kihívott rendőrök elé sietett. Az ütés után már a garázda is menekülni próbált, de hamar elfogták.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.