Nem kérnek állami testőrt az ellenzéki vezetők

testőr
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 19. 11:00
Testőröket állítana minden kormányfőjelölt mellé Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint a miniszterelnök-jelölteknek felajánlanák a személyvédelmet. Az ellenzékieknek nem tetszik az ötlet.
Bors

Egyszer már befürdött ötletével Pintér Sándor. A belügyminiszter 1994-ben, még országos rendőr-főkapitányként vetette fel, hogy azon pártoknak, amelyek a közvélemény-kutatások szerint elérik a parlamenti küszöböt, azok kormányfőjelöltjei személyvédelmet kapjanak a rendőrségtől.

Akkor a miniszterelnök-jelöltek közül csak nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. Pintér a hétvégén ismét előállt az ötlettel és felajánlotta, hogy a választás kiírásának napjától őriznék a jelölteket, azaz rendőrt állítanának például Bajnai Gordon, vagy Gyurcsány Ferenc mögé. Az ötlet kissé furcsának tűnik és nem is csoda, hogy nem lelkesedtek az ellenzékiek a Pintér-testőrök ötletének.

Megkerestük azokat a politikai erőket, akik részéről felmerülhet a miniszterelnök-jelölt állítás. Az Együtt-PM szövetség vezetője, Bajnai Gordon válaszában azt írta: a rezsim folyamatos lejárató kampánya és szervezett tüntetői ellenére is biztonságban érzi magát. A választókkal való találkozások inkább arról győzik meg, Magyarországnak elege van a mai erőszakos, megosztó politikából. “A válságkezelő miniszterelnök jellemzően személyi védelem nélkül vesz részt az eseményeken, eseti jelleggel, nagyobb rendezvények esetében szoktunk csak kivételt tenni” - fűzte hozzá Bajnai sajtóosztálya.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc is reagált, neki sem tetszett az ötlet. - Kormányfőként sem szerettem, ha testőrök vesznek körül, magánrendezvényekre már akkor is kíséret nélkül mentem. Az utóbbi években pedig nincs testőröm, és a belügyminiszter által kínált lehetőséggel sem élnék - mondta lapunknak Gyurcsány.

Az LMP-s Schiffer András adott esetben nem élne a védelemmel, ugyanakkor nem tartja ördögtől valónak, hogy a rendőrség vigyáz az ellenzéki vezetőkre. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szintén nem kérne az állami védelembôl, csakúgy, mint Vona Gábor Jobbik-vezető, aki szerint ezt a pénzt fordítsák a közbiztonság megerôsítésére.

A Belügyminisztériumnál a részletekre is rákérdeztünk, többek között arra, hogy ezúttal milyen feltételekhez kötik majd a testőrséget, de onnan sem reagáltak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.