Nem kapott szexet, orvosától esett teherbe

orvos
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 10. 23:30
Bizarr olvasói levél egy nőről, aki csak szeretere vágyott, de végül emiatt került szinte megoldhatatlannak tűnő helyzetbe.
Bors

“Nagyon szerettem volna egy második gyermeket a férjemtől, de ő gyakorlatilag elutasította a szexet. Most viszont terhes vagyok az orvosomtól.” - kezdi az angol Sunnak az a névtelen olvasó, aki segítséget vár problémájára.

“10 éve házasok vagyunk, van egy 5 éves fiunk. A párom minden gyengédséget visszautasított, szex egyáltalán nem volt köztünk már évek óta. Beszéltünk is erről, de annak ellenére, hogy megígérte, változtat ezen, nem történt semmi” - folytatódik a történet.

“Aztán időpontot kértem az orvosomtól. Ő olyan kedves és helyes. Később véletlenül összefutottunk a konditeremben is, elmentünk kávézni, majd elvitt haza. Nem sokáig bírtam, elsírtam neki a bánatomat. Elvitt magához, és nagyon gyengéd volt velem, szexeltünk is. Akkor megbeszéltük, hogy ezt titokban tartjuk, de nem bírtuk ki. Vagy tízszer megismétlődött az egész.”

Aztán jött a hidegzuhany, mert a nő terhes lett az orvostól, és most nem tudja, mit tegyen. Ha elveteti a gyereket, pont attól fosztja meg magát, amit annyira szeretett volna. Ha nem veteti el, a férje fogja otthagyni, ráadásul orvosát is kirúgják állásából.

Valószínűleg senki sem lenne most az asszony helyében.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.