Menő: Ferenc pápa éjszaka pénzt oszt a szegényeknek

pénzosztás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 29. 14:15
Már közel egymillió euróval segített a rászorulóknak Ferenc pápa megválasztása óta. Az olasz sajtó szerint a pénzt a pápai főalamizsnás viszi éjszaka a szegényeknek.
Bors/MTI

Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás éjszakánként egy fehér színű Fiat Qubo gépkocsival járja Rómát vagy Olaszország más részeit, ahol szükség van a pápa segítségére - számolt be az MTI olasz sajtóhíradások alapján.

A főalamizsnás az utóbbi hónapokban 6500 embernek vitt pénzsegélyt a pápa nevében, közel egymillió euró (300 millió forint) összegben. A rászorulók között volt az az idős asszony Margherában, akinek ellopták a pénztárcáját. A pápa 200 eurót küldött neki, ugyanennyit kapott egy Velencében élő argentin hajléktalan, de Ferenc pápa segít a Caritas menhelyeinek is, és támogatta a Lampedusa szigetére érkezett menekülteket is.

Eddig a plébánosok mondták el néha a sajtónak, hogy a pápa pénzt küldött rajtuk keresztül a rászorulóknak.

„Ferenc pápa már Buenos Aires érsekeként is inkognitóban járta az utcákat és segítette a szegényeket. Ezt most biztonsági okokból nem teheti, pedig nagyon szeretné. Most én megyek helyette. Én vagyok az ő meghosszabbított keze" - mesélte olasz újságíróknak Konrad Krajewski. 

„Amikor este bejelentem a pápának, hogy indulok, mindig fenn áll a veszély, hogy ő is velem akar jönni" - tette hozzá.

A Corriere della Sera című napilapnak arra a kérdésére, hogy a szegényeket segítő körutakra a pápa tényleg sohasem hagyta el a Vatikánt és nem tartott-e vele, Krajewski érsek egy mosollyal válaszolt.

Az érsek elmondta: nem mindig a pénz segít. Amikor az októberi lampedusai hajószerencsétlenség után a pápa a főalamizsnást azonnal a szigetre küldte segíteni, "észrevettem, hogy az illegális bevándorlótáborban levőknek nem pénzre van a legnagyobb szükségük, 1600 telefonkártyát vettem nekik, hogy fel tudják hívni rokonaikat..."

A pápai főalamizsnás irodája - 11 munkatárssal - a Vatikánon kívüli római utcákban található. Az alamizsnát az egész világból az egyházfőhöz érkező adományok alkotják, de évi 250 ezer euró származik azokból az apostoli áldásokból is, melyet a Vatikán pergamenen árul keresztelőkre, esküvőkre 5-15 euróért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.