Jót cselekedett mégis durván megbüntették

New Jersey
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 11. 20:00
A férfit azért vették ki a amerikai egészségügyi segélyprogramból, mert pénzt talált az utcán, és azt leadta a rendőrségnek, majd miután nem jelentkezett érte senki, megkapta. Az utóbbit pedig nem jelentette be a hatóságoknak.
Bors

A New Jersey-i James Brady tavaly áprilisban az utcán talált 850 dollárt - 192 ezer forintot -, amelyet gondolkodás nélkül átadott a rendőröknek. A becsületessége miatt szülővárosában mindenki a szívébe zárta, miután értesültek a történtekről a helyi lapokból - írja a Ny Daily News.

A férfi jó cselekedete nem maradt szó nélkül, a rendőrök ugyanis miután nem jelentkezett senki a pénzért, a férfinek adták. Brady-t decemberben érte a hidegzuhany, amikor a levelet kapott az államtól, hogy bizony kidobták az egészségügyi programból, amelybe azért került bele, mert nagyon alacsony volt a fizetése. Az indoklásban az állt, hogy nem jelentette be a hatóságoknak, hogy pénzt kapott.

"Ez őrület" - mondta az elkeseredett férfi, aki szerint a becsületességéről már tanúbizonyságot tett akkor, amikor átadta a rendőröknek az utcán talált pénzt. Ennek ellenére nem veszik vissza a férfit a programba, hiszen mindenki kötelessége a bevételéről tájékoztatni a hatóságokat.

Brady, amikor megtalálta a pénzt, egy hajléktalanszállón lakott, csak annyi bevétele volt, amennyit összekoldult. Ennek ellenére nem tartotta meg pénzt, hanem bevitte a legközelebbi rendőrörsre. A férfit a hatóság emberei keresték meg fél évvel később, hogy átadják neki az összeget, hiszen őt illette, miután nem jelentkezett érte senki.

Most azért kezdtek gyűjtésbe, hogy a férfinek legyen fedezete az orvosi ellátásra, ha a szükség úgy hozza.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.