Halálbüntetést is kaphat a csecsemőjét megfojtó nő

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 29. 16:15
Az amerikai nő egy bár mellékhelyiségében hozta világra gyermekét, megfojtotta, majd a vécétartályába rejtette el a holttestet. Emberöléssel vádolják, és akár halálbüntetést is kaphat.
Bors

A 27 éves Amanda Hein tavaly augusztusban egy pennsylvaniai bárban három férfi ismerősével meccset nézett. Egyszer csak felállt, a mellékhelyiségbe ment, majd 40 perccel később visszaült a barátaihoz, és mintha mi sem történt volna, tovább drukkolt a kedvenc csapatának - írja a Daily Mail.

A nőt most azzal vádolják, hogy a mosdóban világra hozta gyermekét, majd megfojtotta és a holttestét a vécétartályba rejtette, majd kitakarított. A személyzet számára akkor vált világossá, hogy gyilkosság történt, mikor nem lehetett lehúzni a vécét, és felnyitották a tartályt.

A baba 4-7 héttel korábban született meg, de életképes volt, így akár halálbüntetést is kaphat a nő. Hein környezete csak sejtette, hogy a lány várandós, azt is csak egy levélnek köszönhetően, amely az egyik családtervező szervezettől kapott. Se nevelőanyjától, se a vér szerinti anyjától nem kért segítséget holott mindkettőjük támogatta volna - állításuk szerint.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.