Az ír Simon Fitzmaurice-nál 2008-ban diagnosztizálták az MND nevű súlyos betegséget, ami a mozgató idegekre hat, és még a légzési funkciókat is teljesen lebénítja. Felesége, Ruth összetörve hallgatta a tanácsadót, aki férje ágya szélén ült, és gyakorlatilag azt javasolta, hogy engedjék Simont meghalni, mert már nincs visszaút - írja a Daily Mail. A férfi szájából már ekkor is egy jókora cső lógott ki, ami miatt nem tudott beszélni, de legalább lélegezni képes volt a szerkezettel.
Írországban mindössze két betegnek volt otthonában olyan ventillátora, ami segített volna a férfin, de ők nagyon gazdagok voltak. Ebből sejthető, hogy a gép szinte leírhatatlan összegbe került, de a 3 gyerekes család nem adta fel, a férfi élni akart.
Sikerült otthonra is kiharcolni a szerkezetet, így hazamentek. Simon ugyan addigra már egyáltalán nem tudot mozogni, de ez sem akadályozhatta meg a párt abban, hogy újra gyereket vállaljanak. Felesége terhes is lett, és kiderült, hogy ikreket vár! A kis Jack, Raife és Arden mellé megérkezett a két újabb testvér.
A speciális gép életben tartja a teljesen lebénult férfit, aki egy csúcstechnológiájú lézeres gépelő eszközzel osztja meg gondolatait, mert hogy az elméje kifogástalanul működik. Simon korábban több filmes díjat is besöpört - egyik filmjét a Sundance Filmfesztiválon is bemutatták -, most pedig új forgatókönyvét írja. Ez egy 16 éves lányról szól, aki egy belé szerelmes fiú segítségét veszi igénybe, hogy apját kiszabadítsák a pszichiátriai intézetből.
Fotó: John Cogill
Barátai és a filmet producelő csapat a múlt héten indított el egy internetes kezdeményezést, hogy további gépek segítségével tudják könnyíteni a hihetetlen életösztönnel bíró férfi életét.
Fotó: John Cogill
Reméljük, egyszer saját, csodálatos élettörténetét is megfilmesíti majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.