Az áldozatok családja döbbenten nézte, ahogy Rezesova távozik

áldozatok
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 23. 07:25
Ahogy a Borsonline is megírta, a Gödöllői Járásbíróság hat év fogházra ítélte Eva Rezesovát, amiért ittas járművezetéssel négy ember halálát okozta. A bíróság ezután a házi őrizet mellett döntött, többek közt a vádlott egészségi állapotára hivatkozva. Az ítélet, valamint az, hogy a milliomosnő szabadon távozhatott, nagy felháborodást keltett.
Hu-Zo, M. K. R.

Hat év fogházra ítélte a bíróság Eva Varholikova-Rezesovát, amiért tavaly augusztusban négy ember halálát okozta ittasan vezetve az M3-as autópályán. Ám a bíróság elrendelte: bérelt Duna-parti luxusingatlanban, házi őrizetben várhatja ügye másodfokú tárgyalását.

Az M. és a V. család nem kívánta kommentálni az ítéletet, V.-ék fia, Tibor mindössze annyit mon­dott a Borsnak: minden jóérzésű ember eldöntheti, ez megfelelő ítélet-e valaki számára, aki négy ember halálát okozta.

M.-ék lánya, Judit könnyezve, felháborodva magyarázta telefonon valakinek, hogy „az a nő most simán hazamehet”.

Rezesovát nyomkövetővel látták el, és 24 órás távfelügyelet, valamint napi legalább két rendőri ellenőrzés mellett a luxuslakásban pihenhet, amíg a másodfokú ítélet – várhatóan tavasszal – megszületik.

Nem csak az áldozatok családja, a Bors olvasói is megdöbbentek az ítélet hallatán. „Szomorú, hogy ennyit ér ma négy ember élete” – írta Mónika lapunk Facebook-oldalára. Má­sok ennél messzebbre mentek. „A pénz hatalma... Fogház? Az is büntetés?” – kérdi Krisztián.

A vádlott védője nem látja enyhének az ítéletet.

– Ez pont hat évvel több, mint amit mi kértünk, és pont ennyivel kevesebb annál, amit az ügyészség kért – közölte dr. Novák Péter ügyvéd. A dr. Fülöp Ágnes vezette tanács enyhítő körülményként értékelte, hogy Rezesova büntetlen előéletű és két kiskorú gyermeket nevel, továb­bá, hogy bár a vádiratban közepes fokú ittasság szerepel, az eljárás során ennél enyhébb fokú – ám a járművezetői képességét jelentősen rontó – ittas befolyást bizonyítottak. Ellene az szólt, hogy hosszan vezetett ittasan a baleset előtt.

Halálos hajnal

Mint emlékezetes: Eva Rezesova tavaly augusztus 21-én hajnalban BMW X5-ös terepjárójával belecsapódott egy Fiat Puntóba, amelyben két karácsondi házaspár utazott. A kocsi kigyulladt, M. György és Györgyné, valamint V. László a tűzben azonnal életét vesztette. V.-né T. Éva két nappal később halt bele sérüléseibe.

– A bíróság ítélete szerint a sértettek halálát közvetlenül az okozta, hogy a BMW terepjáró az autójukba csapódva annak hátulját a föld felé nyomta, ettől megsérült az üzemanyagtartály, és így keletkezett a tűz – ma­gyarázta a Borsnak dr. Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek családjának jogi képviselője. – Ez lehetőséget ad arra, hogy a hozzátartozók polgári peres úton követeljenek kártérítést szüleik halála miatt. Rendkívül megviselte őket az eddigi eljárás, ezért peren kívüli megegyezésre törekszünk.

Egy testvérpár és férjeik égtek benn a Puntóban

Részben felmentették

Egy vádpontban felmentette a bíróság Rezesovát: az eljárás során a védő tényekkel cáfolta, hogy közúti veszélyeztetés nem történt. Korábban egy kamionos ugyanis állította: látta a két autót a balesetet megelőzően, amikor is Rezesova levillogta, majd előzés közben le is szorította ál­dozatai kocsiját az úttestről. Ezt a vallomást azonban egy térfigyelő kamera képe cáfolta: a ta­nú, a vádlott és a sértettek autója ugyanis olyan hosszú idő eltelte után követte egymást a felvételeken, ami alapján kizárható volt, hogy a védett tanú őket láthatta volna a megjelölt helyen. Az eljárás során ugyan nem tudták kizárni Rezesova védekezését, miszerint az M. György által vezetett Punto egy teherautót előzve, hirtelen vágott ki elé, de ez nem enyhítette büntetését.

– A vádlott által megválasztott 165 kilométeres haladási sebesség mellett akkor sem észlelte volna időben az előzési szándékot, ha azt szabályosan hajtja végre a Punto vezetője, így a halálos eredmény semmiképpen sem lett volna elkerülhető – indokolta a tanácsvezető bíró.

Rezesova családja Budapesten bérelt lakást a XIII. kerületi, luxusingatlanokat kínáló Prestige Towerben, ahová a hatóság házi őrizetbe helyezte a 37 esztendős vádlottat

Az ítélethirdetést követően lekerült Rezesova kezéről a bilincs, és rendőrautóval szállították a bérelt luxusapartmanba. A házi őrizetnek nemcsak az az előnye, hogy végre kényelmesen élhet a maga választotta körülmények között, hanem az is, hogy fogadhat, akit csak akar. Így feltehetően találkozhat a gyerme­keivel is, és családi körben töltheti a karácsonyt – ehhez persze mindenkinek Budapestre kell jönnie. Hacsak nem kap külön engedélyt a bíróságtól a hazautazásra.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.