Apósán bosszulta meg a szakítást Márk

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 10. 22:00
Fahusánggal esett volt élettársa édesapjának a 23 éves F. Márk. A férfi barátjával együtt ment el exe apjához. A tragédiát csak az egyik hazaérkező családtag akadályozta meg. A rendőrök fél órán belül elfogták.
Bors

A fiatal férfi és egyik közeli barátja a hajnali órákban ólálkodott oda volt élettársa édesapjának mórahalmi házához - olvasható a Police.hu-n. A 23 éves S. Márk és 29 éves barátja, G. István bekopogtak a férfihez, és amikor az ajtót nyitott, a náluk lévő fahusánggal rá is vetették magukat. Az idősebb férfi azonban nem hagyta magát, dulakodni kezdett a fiatalokkal.

Vélhetően súlyosabb következményei is lettek volna a támadásnak, azonban - szerencsére - az édesapa egyik családtagja pont a verekedés közepén érkezett meg, és azonnal véget vetett a harcnak, és a két fiatal elmenekült a helyszínről. Azonban nem választották meg túl okosan a búvóhelyüket, ugyanis saját otthonukba rohantak, ahol a rendőrök fél órán belül elfogták őket:

– F. Márk és G. István József ellen - szabadlábon hagyásuk mellett - felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - tájékoztat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.