Szóbeszéd miatt kellett meghalnia a szomszédnak

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 28. 20:00
Gyerekek ólálkodtak a háza körül, ezért lefényképezte őket. Ezután indult el a szóbeszéd, hogy pedofil, de hiába derült ki, hogy nem bűnős, eszméletrenre verték, majd elégették az ártatlan férfit.
Bors

A fogyatékkal élő, 44 éves Bijan Ebrahimit csendes, nyugodt embernek ismerték meg a környezetében élők, akinek egyetlen hobbija a kertészkedés volt. Ezen kívül nagyon szerette macskáját is, mint azt sok magányos ember teszi.

A Bristolban élő férfit pont kertje iránti szeretete vitte arra, hogy lefényképezze azokat a fiatalokat, akik a teraszon kiakasztgatott virággal díszített kosarait rongálták meg. A felvételeket azért készítette, hogy a rendőrségnél bizonyítani tudja igazát - írja a Daily Mail.

Valaki viszont félreértette a dolgot, majd feljelentette a férfit a rendőrségen, hogy biztosan pedofil indíttatásból fotózta a srácokat. A rendőrség be is vitte kihallgatásra, de hamar rájöttek, hogy a vádnak semmi alapja sem volt, így szabadon engedték Ebrahimit. Ekkor viszont már késő volt. A környéken ugyanis elindult a szóbeszéd. A bűvös varázsszó, vagyis a “pedofil” futótűzként terjedt, és mikor valakiről ilyesmit állítanak, annak sosincs jó vége, mert szinte lehetetlen bebizonyítania, hogy esetleg ártatlan. A férfit két nap múlva megölték. 

Ehraminak egyetlen társa volt az életben, a macskája (fotó: Facebook)

A helyi közösség két fiatal tagja úgy döntöttek, önbíráskodást gyakorolnak, és megbüntetik a férfit. Egy 20 fős, mindenre elszánt társaság érkezett a házához, ahol a “pedofil, pedofil” felkiáltással támadtak rá. A gyilkossággal gyanúsított két, 24 éves férfi (akik állítólag polgárőrök voltak) eszméletlenre ütötte-verte Ebrahimit, majd élve megégették.

“A légynek sem tudott volna ártani, mindig kint gondozta a virágait. Amikor viszont a fiúk tönkretették őket, úgy érezte, tennie kell valamit, ezért kezdte őket fotózni” - mesélték a szomszédok a férfiról.

Fotó: Facebook

“Amikor a rendőrök először elvitték, mindenki ujjongott. Na, aztán ebbe a közegbe engedték vissza, amikor kiderült, hogy ártatlan. Nem volt pedofil, de most halott.” - mondta egy közelben lakó szomszéd. 

A témában ajánljuk Thomas Vinterberg - A vadászat című zseniális filmjét.  

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.