Kutya nagyságú rágcsáló terrorizálta a falut - fotók

óriáspatkány
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 02. 22:00
Az egy méter hosszú patkány egy 3 kilós halat is simán felzabált. Két kés is beletört, mikor jó szokáshoz híven meg akarták enni.
Bors

Ijesztő rágcsálóra lettek figyelmesek a kínai Shaoyang lakói. Amikor a méteres, öt kilós patkányt először meglátták, éppen egy három kilós halat falt fel egészben, amit egy helyi tóból vadászott le magának- írja a Daily Mail.

Fotó: Shanghaiist.com

A gigantikus szörnyeteg pontosan tízszer akkora, mint egy átlagos patkány, emiatt a becserkészése sem volt kifejezetten egyszerű. Már csak azért sem, mert a helyi lakosok szó szerint rettegtek tőle, pedig Kínában a patkányhúst meg is eszik.

Amikor sikerült sarokba szorítani, rögtönzött fegyverekkel ölték meg, hogy utána megfőzzék. Miközben apró darabokra szerették volna vágni, két kés is beletört a megtermett rágcsáló vastag csontjaiba.

Fotó: Shanghaiist.com

Annak ellenére, hogy rengeteg betegséget terjeszt, a patkány kína déli részén még mindig tradicionális ételnek számít. Húsa állítólag háromszor táplálóbb, mint a csirkéé. Általában párolva, levesben tálalják, de sütve is nagyon finom.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.