A mindenszentek közeledtével egyre többször beszélünk a halálról. Ennek apropójából próbálunk segíteni olvasóinknak, hogy miként tudnak gyermekeik mellé állni a gyászban, és hány éves kortól érdemes magukkal vinni a kicsiket a temetőbe.
Mindannyian tudjuk, hogy emberi életünk végállomása a halál. Érett gondolkodással is nehéz megbirkózni az elmúlás tényével, így gondoljunk bele, milyen érzések kavaroghatnak egy kisgyermekben.
Mit mondjunk a picinek, egyáltalán mondjunk-e valamit? Ha igen, akkor ki beszéljen vele? Várjuk meg, amíg keresni kezdi az elvesztett családtagot, vagy menjünk a dolgok elé? Hogyan vegyük észre, ha nem tudja feldolgozni a tragédiát? Hasonló kérdések motoszkálnak ilyenkor a fejünkben, de a gyász miatt nem mindig tudunk józan döntéseket hozni.
Emlékek és idő
A picik időfogalma még keszekusza, ezért talán könnyebb a tudomásukra hozni a megváltoztathatatlant, mert sokszor csak azt értik meg, hogy az illető most elment, nincs ott.
- Hároméves korig nem várható el, hogy a kisgyermekek hosszú távollét után is emlékezzenek bárkire, noha lehetnek visszatérő emlékeik, amelyek aztán újra feledésbe merülnek.
- Természetesen nem mindegy, mennyire közeli hozzátartozóját veszítette el a kicsi, hisz az anya vagy akár az apa hiányát nehéz feledtetni. A napi huszonnégy órás kapcsolat nullára való redukálását nem értik, és komoly magatartási zavarok alakulhatnak ki náluk. Az anya elvesztése esetén az a legcélszerűbb, ha a nagymama, keresztanya vagy a hozzá legközelebb álló nő az apa mellé áll és átsegíti a családot a nehéz perióduson. Mivel kisgyermekkorban a gyerek több időt tölt az anyával, mint az apával, így az utóbbi elvesztését talán könnyebben fel tudja dolgozni.
Ő már az angyalokkal van
Mindig valami kézzel fogható magyarázatot kell adni a gyereknek, mert ő csak konkrétumokban tud gondolkodni. Nagyon sok mesében így vagy úgy, de megjelenik a halál, valamilyen módon már biztosan találkozott a kifejezéssel. Nem szabad lebecsülni az óvodai közeget sem, ahol sok mindent lát, hall, és a maguk nyelvén ők is megbeszélik az otthon történteket kis közösségükben. A szakemberek azt ajánlják, mindig legyünk őszinték, mondjuk meg, hogy az illető elment, nem jön vissza, gondozzuk az emlékét: nézegessünk fényképeket, beszéljünk róla, de csak akkor, ha ő hozza szóba.
Hogyan mondjuk meg?
- A kisgyereknek is joga van megtudni az igazságot, választ kapni a kérdéseire, egy szerető szülőnek pedig kötelessége a kíváncsiságát kielégíteni. Nem az a megoldás, hogy játékkal, mesével, stb. eltereljük a figyelmét, hisz neki is szüksége van a megszakadt kapcsolat lezárására. A kicsik nem tudják, mi a halál, de érzik a távozó fizikai hiányát és a napi/heti találkozás, közös élmények megszűnését.
- De mégis hogyan mondjuk meg, ha meghalt valaki? Van, hogy elég csak egy „elment”, a hova kérdésre a „nagyon messzire” és a meddig maradra a „sokáig, már nem jön vissza”. A miértre a legjobb az igazság felelése: „beteg volt”, „baleset érte”, stb.
- Ha a gyerek megelégszik ezekkel a válaszokkal, nem szabad firtatni a történteket. Ha igényét érzi a téma feszegetésének, akkor szóba fogja hozni.
- Az egyik leggyakoribb közlése a halál tényének, hogy „Ő meghalt. Felköltözött az égbe az angyalokhoz, de nagyon szeret téged és onnan vigyázz majd rád”.
Nyolcéves kor a határ
Megközelítőleg a nyolcadik életév környékén jön el az a fejlődési határ, amikor a gyerek már (ha muszáj) részt vehet az eseményen, de a halott látványától kíméljük meg. Amint kézzel fogható magyarázatot kap a búcsúzásra, talán a tragédiát is könnyebben elfogadja. Ezzel le tudja magában zárni a történteket, tudja, hogy szerette teste a temetőben van, de lélekben mindig mellette lesz.
- Sokszor előfordul, hogy nem tudjuk hova tenni a picit, ezért inkább elvisszük a temetésre, mondván, úgysem fogja fel a történteket. Ez nem így van. Látja a síró embereket, a sötét színeket és érzi a bajt. Az elméjében elraktározza a pillanatot, ami a rajzaiban vagy a játékaiban időről időre felbukkan majd.
- A gyász fájdalmas időszakában ne a gyerek előtt „essünk szét”, próbáljunk erősek maradni, mert ő minket fog utánozni. Ha van rá mód, akkor szervezzünk minél több családi programot!
-Ha nem figyelünk eléggé, akkor visszahúzódóvá, szorongóvá válhat. Nem ritka, hogy visszaugrik fejlődési szintjében, éjszaka bepisil, dadogni fog, szétszórt lesz. Súlyos esetben az agresszió, a durvaság jelei és még számos magatartási probléma jelentkezhet hangulati zavarral kombinálva. Ha ezek a tünetek huzamosabb ideig, akár hetekig fennállnak, akkor forduljunk szakemberhez!
Gyertyagyújtás
A döntést nem az utolsó pillanatban, hanem most kell meghoznunk, hisz ha a közös temetőlátogatás mellett tesszük le a voksunkat, készítsük fel a gyereket az ott történtekre.
- Meséljünk nekik az elvesztett családtagról, elevenítsük fel a közös élményeket, játsszuk el, mi fog történni. A gyertyagyújtást valószínűleg élvezni fogják, főleg, ha kivehetik belőle a részüket.
- Ha egy mód van rá, akkor nappal rójuk le kegyeletünket, mert a sötét csak félelemérzetet vált ki a gyerekből.
- Számítsunk arra, hogy a picik számos kérdést tesznek majd fel. Érdekli őket, kik laknak a sírokban, miért nem jönnek elő, miért szomorú sok bácsi és néni… Ha ezekre nem tudunk megnyugtató választ, akkor idén még hagyjuk őket biztonságos otthonukban.
