Hihetetlen vonatgázolást élt túl a részeg férfi

vonatgázolás
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 04. 17:00
Annyira berúgott, hogy a vonatsínek között aludt el, de szó szerint egy karcolással megúszta a balesetet.
Bors

Az 51 éves, Blackburnben élő William McNeil éppen részegen botorkált hazafelé, amikor valamiért úgy gondolta, hogy a vonatállomáson pihen meg kicsit - írja a Daily Mail.

Ez eddig még rendben is lett volna, de a padok helyett inkább a sínek között ájult be az elfogyasztott alkoholtól, és a közelgő szerelvényt sem vette észre, ami történetesen pont azon a sínpáron közeledett, ahol ő tanyázott.

A vonat vezetője már messziről kiszúrta a férfit, meg is húzta a vészféket, de már akkor tudta, hogy nem fog tudni megállni addig. Éppen ezért biztos volt benne, hogy a férfit elgázolta, ami egy vonat esetében gyakorlatilag egyenlő a halállal. 

Amikor kiszállt, hogy saját szemével bizonyosodjon meg a halálos gázolásról, nagyot nézett. Egy kis vér volt a síneken, de holttest az sehol.

Egy szemtanú látott valakit véres fejjel eltántorogni abban az időben, de maga McNeil semmire sem emlékszik. A kórházban mindössze egyetlen kisebb fejseb miatt kellett ellátni, komolyabb sérülése nem volt. 

A csodás túlélés azonban sokba került, ez ugyanis a vonat akadályoztatása miatt rongálásnak minősül. Angliában ezért egy év jár. 

McNeill utólag azért bocsánatot kért a masinisztától, aki valószínűleg élete legrosszabb perceit élte át, amikor azért az emberért aggódott, aki az egészből semmit sem fogott fel. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.