Halálos kocogás: a zsaruk már a gyilkos nyakában lihegnek

Kátai Elek
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 16. 08:35
Nem tűzött ki a BRFK nyomravezetői díjat K. Krisztina megölése ügyében. Kátai Elek, az ORFK nyomozó osztályának volt vezetője úgy véli, ez arra utal, hogy célegyenesben van a rendőrség.
P. G. J.

Több tettest keres a rendőrség a szeptember 25-i, soroksári gyilkossággal összefüggésben – írtuk korábban. K. Krisztinát futás közben kapták el, és durván bántalmazták, mielőtt megölték. Kezét és lábát külön-külön összekötözték. Sokan kérdezik: miért nem tűz ki a rendőrség magas vérdíjat, ahogyan a hasonló közfelháborodást kiváltó eseteknél szokta.

– Amikor a nyomozók már közel vannak a megoldáshoz, szándékosan nem tűznek ki nyomravezetői díjat, mert attól tartanak, hogy a sok fals információ ellenőrzése épp a tényleges tettesek megtalálásától téríti el őket – nyilatkozta Kátai. A volt osztályvezetô hozzátette, hogy két esetben szoktak díjat kitűzni: ha nagyon sok ember szolgálhat értékes információval, például több tanúja lehetett az ügy­nek, illetve akkor, ha a helyszín nyomszegény, és az ügy felderítése zsákutcába jutott.

Bár van ellenpélda is: mint utóbb kiderült, a Bándy Kata-gyilkosság helyszínéről semmiképp sem lehet azt mondani, hogy nyomszegény volt. Mégis aznap, amikor a rendőrségi pszichológusnő holttestét megtalálták, egymillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki. Ezt csak jó pár nappal Péntek László elfogása után vonták vissza.

A 14 éves, kiskunlacházi H. Nóra 2008. november 23-i megölése után hiába rögzítettek több nyomot a tettestől, hónapokig nem történt áttö­-rés a nyomozásban. Először a helység polgármestere ajánlott fel egymillió forint vérdíjat, majd ezt  az akkori országos főkapitány tízmillió forinttal megtoldotta. Négy hónappal később elfogták a gyilkost. A rendőrség nem nyilatkozik.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.