Évek óta olyan vagyok, mint egy plüssmackó. Bársonyos, puha és barátságos – ezt mondta magáról, illetve a kampányban betöltött szerepéről Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Heti Válasz című lapnak adott interjújában.
A szúrós szemű politikust meglehetősen nehezen tudjuk elképzelni szőrös gyermekjátékként, de a lapunk által felkért szakértők megnyugtatásul megalkották nekünk a fantáziaképeket: az utóbbi évtizedek legismertebb plüssfiguráira álmodták meg Kövér ikonikus ábrázatát.
Ted
A tavalyi év legnagyobb filmes sikerét köszönheti Hollywood a nagyszájú medvének. A vígjátékban Mark Wahlberg legjobb barátját alakítja egy plüssmackó, aki igencsak szabados életmódot folytat. Ez nem is állhatna távolabb a tisztes életvitelű Kövértől, ám abból a szempontból lenyűgöző a hasonlóság, hogy egyiküknek sem kell a szomszédba mennie egy-egy beszólásért.
Micimackó
A kissé együgyű, ám rendkívül szerethető figurát nem kell senkinek sem bemutatnunk. Kézenfekvő volt tehát, hogy Kövér simán Micimackóra gondolhatott az idézet megfogalmazásakor. Persze míg Micimackó csak a mézet szereti, addig Kövér a szocialistákat faragja ugyanilyen előszeretettel, mintha csak egy gigantikus mézesbödön terülne el a balján.
Tévémaci
Egy hazai példát is találtunk: a Tévémaci kikerülhetetlen figurája volt a magyar gyerekek mindennapjainak, akárcsak ma Kövér a politikai életben. Mindig pontos volt, szabályokra nevelte a „rendetlen” gyerekeket, és közben bársonyos barátságáról is messze földön híres volt, csakúgy mint az Országgyûlés fideszes elnöke.
Macó (Toy Story 3)
A legnépszerűbb gyerekfilmsorozat legutóbbi részében volt látható az elején még rendkívül kedves, ám később minden egyes kihágást csúnyán büntető, megkeseredett Macó. Habár ő a főgonosz – ebben a szempontból nincs hasonlóság –, tekintélyét és szigorát nézve méltó utánzata lehetne a házelnöknek. Igaz, narancsban jobban el tudnánk képzelni.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.