Eiffel-torony eladó!
Victor Lustig pályázhatna a minden idők legpofátlanabb szélhámosa címre. Francia miniszterhelyettesnek kiadva magát 1925-ben egy hónapon belül kétszer is eladta az Eiffel-tornyot – a titkos tárgyalások után legtöbbet ígérő párizsi vaskereskedőnek. A megbeszéléseken államérdekre hivatkozva a legnagyobb titoktartást kérte. Az első sikeres akció után elmenekült, de pár hét múlva visszatért – ekkor jelentette fel az egyik partnere.
Ám Lustig időben elszökött, ahogyan ezt a tengerentúli szélhámosságai után is többször megtette, de a sorsát nem kerülhette el: 1934-ben letartóztatták, és 13 évvel később a rácsok mögött halt meg. A halotti igazolására foglalkozásának ezt adták meg: „kereskedő gyakornok”.
Csaló és nemzeti hős
Egy képhamisító ritkán válik ünnepelt hőssé, ám Han van Meegerennel ez esett meg. Az 1889-ben született művész be akarta bizonyítani, hogy technikája a legnagyobbakéval vetekszik, ezért úgy gondolta, megfesti a neves németalföldi mester, Vermeer egyik képét, és eredetiként megmutatja a művészettörténészeknek, majd leleplezi magát.
Ám a hamisítás oly tökéletes lett, hogy a szakértők ámuldoztak, a gyűjtők pedig az egymás után érkező hamisítványokért óriási összegeket kínáltak. A hamisító ráadásul „új” Vermeereket is festett, gyakorlatilag létrehozott egy olyan korszakot, ami a valóságban nem is létezett.
A fordulat akkor állt be, amikor a II. világháború után Göring gyűjteményében felbukkant az egyik ál-Vermeer, és a képhez tartozó papírok, számlák alapján be lehetett azonosítani Meegerent. Kollaboránsként állították bíróság elé, a vád szerint nemzeti kincseket játszott át a náciknak. Ekkor mindent bevallott, de először nem hittek neki. A tárgyalás előtt egy szigorúan őrzött szobában kellett újrafestenie egy remekművet.
Amikor kiderült, hogy hamisító, a közvélemény mellé állt, hiszen nem csak a magukat oly nagyra tartó műértőket, de a nácikat is átverte. A bíróság is megengedő volt, egyetlen év börtönre ítélték, ám ekkor szívroham végzett vele.
Fantomkatona
A hadtörténet egyik legnagyobb átverése után a brit hírszerzés ezt táviratozta Churchillnek: „A fasírtot egészben lenyelték”. 1943-ra a szövetségesek kiszorították Észak-Afrikából a német erőket, és Dél-Európába a leglogikusabb út Szicílián keresztül vezethetett volna. Mindezzel azonban a német hadvezetés is tisztában volt, ám egy briliáns ötlet segített Hitler megtévesztésében.
A britek egy londoni öngyilkos testét vették „kölcsön”, katonai uniformist adtak rá, zsebébe kitalált szerelmének szóló levelet és a tiszti kaszinóból származó számlát tettek, majd egy titkos iratokkal megrakott táskát erősítettek rá.
A fantomkatonát egy ten- geralattjáróval juttatták a spanyol partokhoz abban a reményben, hogy a németekkel szövetséges spanyolok a testet kiszolgáltatják majd a németeknek. A terv bevált, a táskában lévő hamisított haditerv – amely szerint a szövetségesek Görögország és Korzika partjainál lépnek majd be Dél-Európába –, Hitlerhez is eljutott. A Führer oda is csoportosította a legfőbb erőit, és amikor a szövetségesek megkezdték a szicíliai partraszállást, azt hitte, hogy az csupán megtévesztés.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.