Elképesztő: Idikó és Tamás a víz alatt mondták ki az igent

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 08. 16:00
Nem mindennapi módon kelt egybe Nagy Ildikó és Bíró Tamás: a víz alatt lettek férj és feleség. Tamást és Ildikót barátaik is elkísérték, hogy tizenkét méter mélyen tanúi legyenek, amint kimondják a boldogító igent.

Egy életre emlékezetes esküvőt rendezett magának Bíró Tamás és Nagy Ildikó. A páros ugyanis él-hal a vizekért és a búvárkodásért, ezért úgy gondolták: életük legfontosabb napját, házasságkötésüket is a víz alatt tartják meg: – Párommal, Ildikóval már régóta búvárkodunk – meséli a Borsnak az újdonsült férj, Tamás.

– Ezért egyértelmű volt, hogy az esküvőnket is mindenképpen a víz alatt tartjuk. A magyar törvények szerint viszont az ilyesmi nem kivitelezhető, ezért a polgári szertartást kedden megtartottuk a házasságkötő-teremben, anyakönyvvezetővel, amit megismételtünk a muhi bányatóban – mondja az ifjú férj.

A különleges lagzira az ország minden részéről jöttek barátok, ismerősök, sőt, még ismeretlenek is.  – Huszonketten merültek velünk, a többiek pedig a partról figyelték a szertartást. Eredetileg négy méteren szerettük volna az esküvőt tartani, de mivel huszonkét ember egyszerre merült, ilyen mélységben nagyon felkavarodott a víz, így lejjebb kellett mennünk.

Végül tizenkét méteren találtunk egy tiszta részt, itt zajlott a ceremónia, a gyűrűváltás és a pezsgőzés is – mosolyog Tamás. Hozzáteszi: a 30-40 perces víz alatti lagzival nem fejeződött be az esküvő, a parton tovább ünnepeltek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.