A dél-koreai Gangwon tartományban, a Deokhang hegynél található az a 6,2 kilométeres barlang, amely az ország legnagyobb mészkőürege.
A barlang maga a csoda: több mint tíz nagy és kisebb tó, hat vízesés és mészkőteraszok találhatók benne, amelynek bejárását számos színes fényben pompázó híd és 398 darab vas lépcső segíti. A lenyűgöző oszlopok és cseppkövek mellett 448 vadon élő növényfaj is növekszik a barlangban.
A tartomány az ország leghidegebb régiója.
– Általában a turisták nyáron jönnek ide, hogy élvezzék az itteni alacsony hőmérsékletet – mondta a Hwanseon-barlang idegenforgalmi irodájának képviselője, aki elmondta, a friss és a megfáradt turistákra is gondoltak.
– A bejárattól egy kilométert kell gyalogolni a barlangig, akiknek nincs kedvük, azok pedig felülhetnek a kisvasútra, amely a monumentális barlangbejárathoz repíti őket.
A Hwanseonban csak 1600 méter az, ami elérhető és biztonságos a nagyközönség számára, de így is vigyázni kell a csúszós lépcsőkön, és nem árt figyelni az itt élő denevérekre.
– Nagyon féltem, mikor fognak megtámadni a denevérek, de szerencsére nem volt ilyen élményben részem, így tudtam élvezni a lélegzetelállító, katedrális méretű csarnokokkal elkápráztató barlang csodálatos szépségét – írta az egyik látogató, aki nyilván tisztában vele, hogy a bőregerek nem támadnak, legfeljebb mi „támadjuk” meg őket azzal, hogy az élőhelyükön túrázgatunk.
Újjászületett istenség
Az egyik népszerű legenda úgy tartja, hogy a barlang valójában egy gyönyörű nő, aki arrafelé fürdött titokban, az egyik vízesés közelében, de amikor a falusiak rátaláltak, eltűnt. Az ég villámlani kezdett, sziklák zuhantak a mélybe, s a nő barlanggá változott. Ezért kapta a barlang a Hwanseongul nevet, amely újjászületett istenséget jelent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.