Varázságyat nyert a Borstól Katalin

nyertes
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 28. 12:00
Csattanós választ adott Katalin a férjének. Kmeth úr már azért dohogott, hogy a neje csak szórja a pénzt a levelezésre, ugyanis annyit játszik a Borssal. Az asszony most 50 ezer forintos utalványt nyert, és ezzel elhallgattatta az urát.

Nagyítóval is megnéztem, mert nem hittem a szememnek, hogy nyertem! — újságolja Kmeth Jánosné Dankó Katalin budapesti olvasónk, aki egy 50 ezer forintos JYSK vásárlási utalvánnyal lett gazdagabb.

–Megrögzött keresztrejtvény-fejtő vagyok, így különösen örülök annak, hogy a Borsban hetente kétszer is van rejtvény magazin. Bár minden megfejtést beküldök, eddig még sosem nyertem. A férjem már perlekedett is velem, hogy csak szórom a pénzt levelezésre, erre tessék!

Ötvenezer forintos utalványt nyertem. A vejem még meg is kérdezte, hogy nem számoltam véletlenül egy nullával többet, de megnyugtattam, ez bizony nem 5000 forint, hanem annak a tízszerese! –meséli Katalin, aki már döntött is nyereménye sorsáról.

– A középső unokám kinőtte az ágyát, ezért egy galériás fekvőhellyel szeretnék kedveskedni neki. Negyvenezerért egy igazi varázságyat láttam, aminek az alsó része cirkuszi sátort formál. Szerintem nagyon boldog lesz, ha meglátja! – lelkendezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.