Szörnyella: a fiam kedvéért lettem gonosz

101 kiskutya
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 25. 13:00
David Busnelli olasz cirkuszművész a 101 kiskutyával lép porondra. Sőt: a fiatalember még édesanyját, Gvendolinát is rávette, vállalja a kutyagyilkos, Szörnyella de Frász szerepét.
mkr

Még a porondra is pöttyös szőnyeget húznak, amikor az ifjú olasz állatidomár, David Busnelli megjelenik a színen. A közönség tagjainak szeme pedig káprázhat az idomár foltos falkája láttán.

– A cirkuszvilágban nem divat dalmatákkal dolgozni, mert csökönyös fajta. De én imádom őket – magyarázza a neves dinasztia tagja, aki gyermekkori álmát valósította meg a 101 kiskutyás műsor kidolgozásával. – Kiskoromban a Disney-rajzfilm volt a kedvencem. Édesapám is dolgozott kutyákkal, igaz, uszkárokkal, így én elhatároztam, ilyen foltos jószágokkal fogok fellépni.

Az álom könnyen megvalósul egy olyan családban, ahol az idomítás képessége a génekben rejlik. – A Busnellik mindig foglalkoztak állatokkal, idei műsorunkba is ők adják a legtöbb állatot. „Állatkertjükben” 3 teve, 1 láma, 2 póni, 8 ló és egy víziló is található – mutatja be a seregletet Eötvös Lóránd igazgató.

A műsorszámban David alaposan megmozgatja a 12 dalmatát, a velük fellépő border collie-t, és a látványelemként szereplő hatalmas német dogot. De nem csak őket, édesanyját, Gvendolinát is szerepelteti. Ő kapta a filmbeli Szörnyella de Frász, a kutyákat bundájukért megöletni szándékozó szipirtyót.

– Nem akartam vállalni, de David meggyőzőtt. Otthon, Olaszországban így is mindig megkapom a gyerekektől, hogy „néni, te miért vagy olyan gonosz, hogy bántod a kutyusokat?”. Szerencsére elhiszik nekem, hogy éppúgy imádom őket, mint a fiam – nevet a művésznő. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.