Szívszorító: 69 évet várt apja búcsújára

búcsúlevél
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 25. 19:00
Peggy Eddington-Smith még kisbaba volt, amikor katona apja meghalt a második világháborúban. Mielőtt a végzetes csatába indult Olaszországban, levélben köszönt el soha nem látott kislányától, és ez a papírdarab most, közel 70 év után elérkezett a címzetthez.
Bors

John F. Eddington közlegény egy olasz harctéren vesztette életét a második világháborúban, és egyszer sem láthatta kislányát, aki azalatt született, míg ő a fronton harcolt. Írt egy búcsúlevelet, amit végül a személyes holmijával együtt tizenkét éve talált meg egy asszony, amikor volt férje nagyszüleinek házát takarították ki.

Donna Gregory nem tudja hogyan került a katona holmija a nagyszülők házába, ám azonnal elhatározta, hogy eljuttatja a búcsúlevelet Eddington lányának. A keresés több mint egy évtizedig tartott, ám végül közösségi oldalak segítségével Donna rátalált Peggyre, aki azóta elköltözött Missouri államból Nevadába.

Eddington dobozát ünnepi keretek között, más veteránok részvételével adták át a meghatott nőnek, aki addig szinte semmit nem tudott édesapjáról. Anyjának ugyanis akkora sokkot okozott férje elvesztése, hogy szinte képtelen volt beszélni róla Peggynek.

- A levélből sokat megtudtam arról, ki is volt ő - meséli a négygyermekes családanya a NyDailynews cikkében. - Kiöntötte nekem a szívét, pedig sok férfi nem tud ilyen érzelmeket írásba foglalni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.