Két fiúval indult a halálba Kati

segítség
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 17. 10:00
Bíróság elé állt a 21 éves Álmos és társa, a 27 éves Róbert. A fiúk 2008. november 7-én közreműködtek a 18 esztendős T. Katalin öngyilkossági kísérletében.

„Társakat kerestem a halálhoz, de ők a végén meggondolták magukat. Együtt mentünk fel a Kálvária-dombra. A kereszt tövében vérnyomáscsökkentőket vettem be, Jägermeistert ittam rá és gázt szívtam. Elbódultam, a többiek magamra hagytak, egy kutyasétáltató talált rám” – ezt mondta a Borsnak a kórházban T. Katalin 2008. november 14-én.

A fiatal lány történetével hetekig foglalkozott a sajtó, hiszen egy veszélyes jelenségre is rávilágított. Az interneten öngyilkossággal foglalkozó oldalakon osztottak meg egymással tanácsokat a halálba készülők, módszereket, recepteket adtak meg a halál biztos módozatairól.

A Katinak segédkező két fiatalember tegnap állt bíróság elé.

Álmos Nagykovácsiból, Róbert Békéscsabáról utazott Budaörsre, korábban nem ismerték a lányt. A két fiatal szabadlábon védekezhet. Nyilatkozni egyikük sem akart, Róbert (alábbi képünkön) annyit mondott lapunknak: szégyelli a történteket.

A tárgyaláson megjelent T. Katalin édesanyja is. 2008-ban még sikerült megmenteni a lánya életét, 2011-ben azonban Kati egy – ugyancsak az internetről megismert – lánnyal, G. Zsanettel közös öngyilkosságot követett el. Kocsijukban mérges gázt fejlesztettek. Az anya azt mondta lapunknak: lányát az internet változtatta meg.

– Nem értek az internethez, fogalmam sem volt, kikkel és miről csevegett ott a lányom – magyarázta Mária. – Az első kísérlete után Kati fogadkozott, hogy nem próbálkozik többet – törölgette könnyeit az anya.

Még nyomoznak „Crazy srác” ügyében

Mint arról idén februárban beszámoltunk: a Vas megyei Pecölön elfogtak a rendőrök egy 22 éves fiatalt. K. Gábor „Crazy srác” néven osztogatott tippeket öngyilkosságra készülőknek. A rendőrség több halálesetet is összefüggésbe hoz vele, vizsgálják, hogy a fiú kapcsolatban állt-e T. Katalinnal is.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.