Szocialista forrásaink szerint a helyzet a következő: a párt két felajánlást tett az elmúlt hónapokban a családnak. Az első a temetés lebonyolítására vonatkozott. Ennek szervezésében és a költségek viselésében nyújtottak volna segítséget. Horn 80 évesen, idén június 19-én hunyt el.
Búcsúztatására július 8-án, a budapesti, Fiumei úti sírkertben került sor. Az ezzel járó teendőket végül – a baloldali közvélekedés szerint jobboldali szervezetnek titulált –, Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság végezte. A grémium vezetője Antall József halála után az MDF-kormány élére kinevezett Boross Péter, aki korábban Orbán Viktor tanácsadója is volt.
A temetés 8,8 milliós költségét a Miniszterelnökség állta. Diplomáciai esemény is volt ez egyben, mely szólhatott volna akár a szocialistákról is, ám ők így epizodisták lettek csak. Katona Béla ugyan méltatta Hornt, felszólalt Genscher volt német külügyminiszter, ám a legtöbb cikk – az elhunyt méltatása után – mégis csak Orbán Viktor Horn özvegyének adott kézcsókjáról szólt.
Az MSZP nem adta fel, másodszor is próbálkozott. Ha már a temetésről lemaradtak, a síremlék költségeibe szálltak volna be. Az emlék még készülőben van, a részletekről a család dönt. És egyelőre úgy tűnik, ebben sem kérik az MSZP segítségét. (Kerestük Horn Gyula hozzátartozóit is, ám lapzártánkig nem jártunk sikerrel.)
– Nincs semmi változás az ügyben – mondta lapunknak a héten az egyik, a dolgok menetére rálátó MSZP-s.
Táblát már avattak
A néhai miniszterelnök egykori budapesti lakóházának falánál, az Újpesti rakparton avattak két hete emléktáblát. A szocialistákat egykori külügyminiszterük, Kovács László és a XIII. kerület polgármestere, Tóth József képviselte, a párt jelenlegi vezérkara távol maradt. Az eseményen viszont jelen volt a politikus özvegye és lánya.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.