Hajdú Péter másik szobába költözött feleségétől

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 11. 11:00
Normális dolog, ha egy pár külön ágyban vagy esetleg külön szobában alszik? Vajon ez már a kapcsolat kihűlését jelzi, vagy csak a horkolás, a gyerek, az eltérő időbeosztás az ok? Mindenesetre egy kutatás szerint a párok harmada külön ágyban hajtja álomra a fejét.
Hu-Zo

Választás Első hallásra megdöbbentő a kanadai Ryerson Egyetem kutatóinak felmérése. Eszerint az élettársak és a házas emberek durván harmada külön ágyban alszik. Colleen Carney, a kutatás vezetője nem kevesebbet állít, mint hogy a horkolás, a pici gyerek és az ­eltérő időbeosztásban való munka indokolja az egy ágytól való elválást, ami nem a kapcsolat megromlását jelzi.

Sarka Kata bevallja, hogy ­bizony az ő életében is volt egy időszak, amikor párjával, Hajdú Péterrel külön aludtak, méghozzá másik szobában. – Amikor a gyerekek még kisebbek voltak, átjártak hozzánk a hálószobába, amit Péter nehezen tolerált, mert nem tudta kipihenni magát – meséli Kata.

– Amikor végképp besokallt, hetente két-három alkalommal nemcsak külön ágyban, de külön szobában is aludt. Ez nagyjából egy évig tartott. Úgy gondolom, hogy ez nem feltétlenül rossz, hiszen nagyon izgalmas tud lenni, amikor a másik csak úgy spontán meglátogatja a párját a szobájában – mondja sokat sejtetően Kata.

Hajas László nem tudja elképzelni, hogy külön ágyban vagy szobában aludjon. – Mi tizenhat év után is összeölelkezve alszunk éjszaka a feleségemmel – mondja lapunknak a mesterfodrász, aki szerint ha az ember szereti a párját, akkor éjszaka is jó hozzáérni. – Persze lehet, hogy ha horkolnék, már rég a másik szobába száműzött volna a feleségem – neveti el magát Hajas László.

A szexológus saját praxisa alapján úgy becsüli, hogy hazánkban a házaspárok 30-40 százaléka ennek ellenére külön alszik. – Úgy vélem, ez teljes mértékben életkorfüggő. Amikor a párok összeházasodnak, akkor is együtt alszanak, ha a másik úgy horkol, mint egy gőzgép, ám ahogy telnek az évek, és jönnek a gyerekek, egyre több lesz a zavaró tényező.

Hajas László sztárfodrász tizenhat év házasság után is összeölelkezve alszik el esténként feleségével

Ráadásul teljesítményorientált világban élünk, így mindenki törekszik arra, hogy reggelente kipihenten ébredjen – mondja Csides Kata, aki szerint a külön alvástól még működhet egy ­kap­csolat. Azt mondja, inkább a nők azok, akik a nehézségek ellenére is – ha kell, füldugóval vagy altatóval – az egy ágyban alvást szorgalmazzák.

A pszichológus szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy azok a kapcsolatok már nem működnek, ahol a párok több év után külön ágyban alszanak. – Az első egy-két évben még nagyon szorosan kötődnek egymáshoz a párok, és természetes számukra, hogy együtt aludjanak. Később azonban ez változhat, hiszen mindenkinek igénye van kisebb-nagyobb személyes térre az alvásnál is – magyarázza Gazdag Enikő.

A pszichológus szerint különbözőek vagyunk, így akad, aki csak úgy tud elaludni, hogy fogja a másik kezét, vagy átöleli, míg másoknak szükségük van arra, hogy egyedül hajtsák álomra a fejüket. Ettől azonban még boldog párkapcsolatban élhetnek egymással a felek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.