Elképesztő: luxusbunkerben él a nő

PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 08. 10:30
A világ legszebb helye az a bunkerlakás, ami korábban háborús megfigyelőállásként működött – vallja a tulajdonos. Elizabeth Strutton boldog, hogy megkaparintotta a mező közepén vájt menedéket.

Korábban háborús megfigyelőállásként, ma pedig már mindennel felszerelt luxuslakás az a föld alatti bunker, amit tulaja mintegy 100 ezer fontért tett otthonossá.

A 34 millió forintos beruházás nem csak az ingatlan egykori funk­-ciója miatt volt merész vállalkozás: a bunker ellenáll a bom-báknak is, így a fúróknak és legkeményebb kalapácsoknak is. Az új tulajt, Elizabeth Struttont azonban ez sem zavarta. Amint megpillantotta az földbe vájt bunkert egy ingatlanügynökség honlapján, azonnal meg akarta szerezni.

A cornwall-i bunkerben előtte utoljára a második világháborúban járt ember. 1942-ben építették, s a brit katonák használták felderítőállásként, ahonnan nemcsak az ellenséges német tevékenységet figyelték, hanem saját pilótáikat irányították is. A háború után a terület évtizedekig parlagon hevert, majd burgonyát kezdtek el termeszteni a környéken. 2007-ben bukkant rá Strutton, aki maga is ingatlanosként dolgozott akkor, s 143 ezer dollárért megvette, majd öt év alatt felújította a menedéket. A világgazdasági válság miatt ugyanis saját lakását el kellett adnia, s a bunker sokkal olcsóbb volt, mint más lakások.

A föld alatti lakás most tökéletes lak: három hálószobája és fürdőszobája is van, valamint egy meglehetősen nagy amerikaikonyhás nappali, aminek világítását a plafonba fúrt lyukak segítségével oldották meg.

S szintén ezeken a lyukakon keresztül biztosítják a légcserét is. A lakásnak kocsibeállója, tera­- sza, szökőkútja van, és fészer is tartozik hozzá a szabadban. Tetejéről pedig csodálatos kilátás nyílik a környékre.

– Ez egy mágikus erőd! Itt a világ végén és az élő történelemben vagy – nyilatkozta Eli­zabeth.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.