Cibakháza: segítővel ölt Kis Dzsigoló?

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 15. 08:25
A nyáron szállást és ételt biztosított W. Renátónak a cibakházi plébános, a 19 éves fiatal „hálából” agyonverte és kifosztotta jótevőjét. A rendőrség vizsgálja: a Kis Dzsigoló becenevű gyilkos drogozott-e a mészárlás előtt.

Becenév: Kis Gigolo. Bemutatkozás: Gansta. Hobbi: zene, alvás, net. A nem éppen hibátlan magyarsággal leírt sorok W. Renátótól származnak, a 19 éves fiatalember így mutatkozik be az egyik internetes közösségi oldalon. Ugyanitt több fotó is fellelhető róla, amint egy vízipipával pózol a kamerának. Azt persze nem lehet megállapítani, hogy mit fogyaszt, ám a képek valószínűleg a rendőrség figyelmét sem kerülhették el.

– Minden körülményt megvizsgálunk, így azt is, hogy W. Renátó fogyasztott-e drogot a gyilkosság előtt – mondta tegnap lapunknak dr. Botkáné Belinszky Nóra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. – A nyomozás kiterjed arra is, hogy a gyanúsítottnak lehettek-e társai, de eddig nem merült fel ilyen adat – tette hozzá a szóvivő.

Cibakházán többen úgy vélekednek: az alacsony, vézna fiatalember képtelen lett volna egyedül megkötözni Sz. András plébánost. – A község továbbra sem tudja feldolgozni a történteket, nagyon szerettük András atyát – kesergett a Borsnak egy cibakházi asszony, Bagi Istvánné.

– Az atya mindenkin segített, ezt a fiatalembert is pátyolgatta, nyáron befogadta, etette is. Ez volt a hála a jóságáért. A gyilkosság éjszaka történhetett, hiszen András atya előtte még megtartotta az esti misét. Állítólag a gyilkos lelökte őt a lépcsőn, majd megkötözte, összeverte, és meg is szurkálta. András atya Eger környékéről származik, ott is fogják eltemetni. De előtte mi, cibakháziak is el szeretnénk búcsúzni tőle, így a helyi templomban fogják őt felravatalozni.

Eltűnt a perselypénz?

A gyilkosság után W. Renátó kifosztotta a plébánost. Ellopta az atya Suzukiját, azzal utazott Budapestre, ahol a kocsit meg is találta a rendőrség. A cibakháziak úgy vélik: nemcsak az autó, hanem az egyház megsegítésére gyűjtött perselypénz is eltűnhetett.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.