Öt férfi erőszakolt meg egy 22 éves riporternőt

csoportos erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 24. 00:30
A fiatal fotóriporter egy férfi kollégájával ment fényképezni egy elhagyatott gyárba. Az öt férfi eleinte segítőkésznek mutatkozott, majd agresszívvá váltak és brutálisan megerőszakolták a nőt.
Bors

Sok más indiai vidékkel ellentétben Mumbait eddig olyan városként tartották számon, ahol a nőknek nincs mitől tartaniuk. Ennek vége, miután most kegyetlen csoportos erőszak áldozatául esett egy 22 éves indiai fotóriporter - írja a Daily Mail.

A fiatal nő egy férfi kollégájával dolgozott egy elhagyott textilgyár területén, ahol fotókat készítettek. Egyszer csak megjelent öt férfi, akik számon kérték rajtuk, hogy mit csinálnak a gyárban, majd segítőkésznek mutatkoztak: azt mondták, segítenek engedélyt szerezni, hogy az épület belsejében is fotózhassanak.

Ehelyett egy félreeső helyen megverték és egy övvel megkötözték a férfit, a nőt pedig elvonszolták, és egymás után mind az öten megerőszakolták.

Az áldozat kórházban van, állapota stabil, a rendőrség pedig azóta elfogta az egyik támadót, aki megnevezte a másik négyet. Indiában gyakori a csoportos nemi erőszak, az elmúlt hónapokban több brutális ügy is nagy felháborodást váltott ki.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.