Négy tonna apróval fizetett

bosszú
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 03. 10:30
Különös módját választotta a tiltakozásnak egy illinoisi férfi. Roger Herrinnek egy most lezárult pereskedést követően több mint 113 millió forintnyi biztosítási pénzt kellett visszafizetnie.
Bors

Roger Herrin 15 éves fia még 2001-ben vesztette életét egy tragikus autóbalesetben. A fiút szállító terepjáró egy teherautóval ütközött, és az autóra kötött biztosítás alapján az apa 135 millió forintot kapott fia halála után.

Ám a baleset többi sérültje nem értett egyet a biztosító döntésével, ezért azonnal perelni kezdtek, hogy ők is több pénzt kapjanak. Az éveken át zajló pereskedés végén a biztosítási pénzt újraosztották, így Herinnek félmillió dollárt, vagyis majdnem 114 millió forintot vissza kellett fizetnie.

A 74 éves férfi váratlanul állított be a vele szemben pert nyerő ügyvédi irodához a biztosítás egy részét képező, 34 millió forintnyi aprópénzzel. A visszaperelt kártérítést 150 darab átlátszó műanyag zacskóban vitte ki egy páncélautó az ügyvédi irodáknak, és a szállítmány közel négy tonnát nyomott.

Herrin azt is elmondta az újságíróknak, hogy miért így törleszt.

– Szerettem volna felhívni a figyelmet arra, ami velem történt, hiszen egy gyerek elvesztését nem lehet pénzzel pótolni. A világ összes pénze az övék lehetne a fiamért cserébe.

Igazából egycentesekben akartam fizetni, de nem tudtam annyit összeszedni, ezért maradtak a negyeddollárosok – nyilatkozta az AP hírügynökségnek a gyászoló apuka.

Az ügyvédek azonban igen feszülten reagáltak a férfi ak­ciójára:

– Nincsenek széfjeink, ahová eltehetnénk a pénzt, de a bejárati ajtót bezárjuk. Egy előzetes értesítés jól jött volna, mert akkor megszervezhettük volna a pénz elszállítását – nyilatkozta az egyik ügyvéd, Mark Prince.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.