Szörnyű igazsággal szembesítette Amerikát az Akaratuk ellenére címmel megjelent könyv, a hidegháborús évek egyik legbrutálisabb orvosi kísérletéről: mentálisan elmaradt gyermekek ezrei voltak a mengelei módszerek áldozatai.
„Az otthon leélt pokoli évek után nekem az a környezet csodálatos élmény volt. Úgy éreztem ott magam, mintha mindig karácsony lenne. A Red Sox meccseire jártunk, játszottunk, szórakoztunk, ajándékokat kaptunk. Ma is megvan a Miki egeres órám, amit ott kaptam” – mesélte a zágrábi Jutarnji list amerikai tudósítójának, a ma 72 éves massachusettsi Charlie Dyer, a Fernald Állami Iskola egykori tanulója.
A nyugdíjas férfi 1954-ben tizennégy évesen került be a walthami intézménybe. Nagy családba született – alkoholista szülők gyermekeként. Favágó apja sohasem volt otthon, így Charlie-t és hét testvérét az állandóan részeg anya „nevelte”.
Radioaktív tejet ittak
Nem csoda, hogy Charlie az iskola leghírhedtebb és legrosszabb tanulója volt. Így került hát a magát „sajátos nevelési módszerekkel” hirdető állami intézménybe. Charlie-nak ott jó dolga volt, csak negyven évvel később szerzett tudomást arról, hogy ő és azok a társai, akik szellemileg nem épültek le, a kivételezettek közé tartoztak.
Egyebek között az ő megfigyeléseit is felhasználta az Akaratuk ellenére (Against Their Will) című új könyv három szerzője, Allen Hornblum, Judith L. Newman és Gregory Dober, akik öt év kutatás eredményeit foglalták össze a leleplező műben.
Mint kiderült, a Fernaldba került szegény sorsú gyerekek közül ezrek kísérleti egérként voltak részesei válogatott kínzásoknak.
A walthami állami iskola ugyanis a hidegháborús években egy titkos, sötét emberi laboratórium volt, melynek mentálisan elmaradt kis lakóira szörnyű élet várt. Sokakkal például radioaktív tejet és zabkását etettek. Többüknek naponta megcsapolták a gerincét, má-sokat kasztráltak, a hatévese-ket pedig szifilisszel fertőzték meg, hogy a különböző gyógyszerek hatását felmérjék a betegség gyógyíthatatlannak tartott típusain.
Agyat roncsoltak
A legszörnyűbb sors azonban az agresszív természetűekre várt. Nekik a rettenetes fájdalommal járó lobotómiát kellett elszenvedniük. Ennek a beavatkozásnak a lényege az, hogy az agy homloklebenyét szétroncsolják, ami teljes szellemi leépüléssel jár ugyan, de a beteg megnyugszik.
Az embertelen műtét hatásait még a harmincas években csimpánzokon fedezték fel, s később a „feltaláló”, Egas Moniz portugáliai idegsebész 1949-ben még orvosi Nobel-díjat is kapott érte.
– Ezeket a módszereket alkalmazták gátlástalanul a hidegháború éveiben Amerikában is. Olyan kísérletek voltak ezek, amikért Joseph Mengelének sem kellett volna szégyenkeznie – mondta el az interjúban a könyv egyik szerzője, Judith L. Newman.
Mint kiderült, nem a massachusettsi iskola volt az egyetlen. New York-i és New Jersey-i szegényházak, iowai és ohiói katonaiskolák is emberi „adatszolgáltatókká” váltak, ahonnan a kis kísérleti alanyok mintáit a New York-i Bellevue Kórházba küldték további elemzésekre.
– Az biztos, hogy a kísérleteket több ezer gyermeknek kellett elszenvednie, de azt senki sem tudhatja meg, hogy pontosan hányukat is kínozták éveken át, mert ilyen adatok egyszerűen nincsenek. – mondja a szerző.
Eldobható termékek
– A kis szerencsétleneket úgy kezelték, mint eldobható terméket, hiszen az állam szerint ők sérült, tehát nem kívánt embereknek számítottak – mondta Allen Hornblum, a könyv másik szerzője. – Ismétlem, nem az egészséges elméjű gyermekek voltak a kísérletekre kiszemeltek, hanem – persze, ha nem történt tévedés – kizárólag a betegek, tehát a legsebezhetőbbek.
Charlie Dyer csak megerősíti a szavait. Bár ő gyerekként nem jött rá, mi is folyik az iskolában.
– Természetesen mi is sejtettük, hogy az iskolánkban valami nincs rendben, hisz a kísérletek megnyomorított áldozataival naponta találkoztunk, és láttuk, hogy sokuknak az állapota egyik hétről a másikra drasztikusan megromlott, de gyerekek voltunk. Nem tulajdonítottunk ennek nagyobb jelentőséget, azért sem, mert többségünk szörnyű nyomorból került oda be, s annak örült, hogy végre jobbra fordult a sorsa.
