Haza sem tud jutni a baleset kis áldozata

vonatbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 13. 12:30
Drámai helyzetbe került a tizenegy éves amerikai kislány. Nem elég, hogy a spanyol vonatbalesetben súlyos sokk érte, sebesülései miatt hosszú hetekig szóba sem jöhet, hogy hazajusson.
Bors

Három hete, hogy Spanyolországban hetvenkilenc halálos áldozatot követelő vonatbaleset történt, s a túlélők naponta szembesülnek a tragédia következményeivel. Mikor Santiago de Compostelán kisiklott a gyorsvonat, a tizenegy éves Lucia Ruiz élete is egy csapásra rossz vágányra került.

Az amerikai kislány nagynénjével és unokabátyjával utazott, amikor a vonatbaleset történt. Koponyája, lába és karja is súlyosan megsérült, de valójában a kezelés során derült ki, mennyire veszélyes az állapota: aligha térhet haza a következő hetekben.

A kislányt jelenleg a baleset színhelyétől három kilométerre ápolják és már sokan elzarándokoltak hozzá, hogy segítséget nyújtsanak neki: többek között a spanyol hercegnő, Letizia is meglátogatta. „Nagyon nagy szerencséje volt Luciának, mert az elsők között mentették ki a roncsok közül, reméljük, hamarosan felépül” – mondta a CBS Chicagónak édesapja, Israel Ruiz, aki a család barátaival együtt létrehozott egy alapítványt is. Az ide befolyó adományokkal – eddig több mint tízezer dollárral – fedezik az orvosi költségeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.