– A nyomozás folyamatban van a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A terhelt az eljárás során bizonyítási indítványokat terjesztett elő, valamint újabb bizonyítékokat csatolt, jelenleg ezek értékelése folyik – nyilatkozta lapunknak tegnap Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője arra a kérdésünkre, hol tart a dr. Ruttner György ügyvéd ellen indult eljárás.
Ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy górcső alá veszi az ügyészség azokat az okirati bizonyítékokat, amelyekkel Ruttner az ártatlanságát akarja igazolni.
Mint arról korábban beszámoltunk, decemberben Ruttner György állt azzal a nyilvánosság elé, hogy uzsorások hálójába került. Ötszázmillió forintot fizetett már a hitelezőinek a 172 millió forintos kölcsönre. Korábbi védenceitől vette fel az uzsorakölcsönt havi tíz százalékos kamatra, hogy fizetni tudja ceglédberceli farmjának a részleteit. A két uzsorásnak nevezett férfi ezek után feljelentést tett.
Azt állították, hogy Ruttner 30–30 millió forintot vett át tőlük letétbe ingatlanvásárlásra, de a pénzzel nem számolt el. A jogászt nem sokkal később ügyvédi visszaéléssel, sikkasztással és hamis tanúzásra rábírással gyanúsították meg. Megbízható forrásból megtudtuk: Ruttner azt állítja, hogy egymás után több kölcsönszerződést kötött a hitelezőivel, egyben feljelentőivel.
Az okiratok abban különböztek egymástól, hogy tartozásként egyre magasabb összeg szerepelt rajtuk. Minden újabb szerződéskötéskor eltépték a korábbi dokumentumok összes példányát. Ezek után a hitelezők biztosak voltak benne, hogy Ruttner a kezükben van. Az ügyvéd szerint azt akarták, hogy az irodája kezeskedjen a kölcsön visszafizetéséért, ezért rákényszerítették, hogy színlelt letéti szerződést kössön a kölcsönadókkal. Később ezekre a szerződésekre hivatkozva jelentették fel.
Megtudtuk: Ruttner eltépte ugyan, de a számítógépén megőrizte a kérdéses megállapodásokat. Az általa felkért független igazságügyi informatikai szakértő véleménye alátámasztja, hogy ezek a szerződések léteztek. Az egyik hitelezővel összesen kilenc, a másikkal tizenöt ilyen megállapodást írtak.
Ruttner György nem kívánt nyilatkozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.