Epilepsziás sofőr gázolta halálra a kétgyermekes anyát

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 14. 23:00
Öt embert sodort el autójával egy epilepsziás roham miatt J. György szerda reggel a fővárosi Örs vezér terén. A forgalmas buszmegállóba csapódó Toyota akkor gázolt halálra egy kétgyermekes anyát, amikor az áldozat már majdnem lelépett a biztonságot jelentő aluljáróba.
S. D., M. K. R.

6 óra 40 perc: A X. kerületi Fehér út irányából érkező Toyota Corolla Verso előbb egy útterelő padkán hajtott keresztül a Kerepesi úti kereszteződésben, majd az aluljáró korlátját letarolva halálra gázolta a munkába igyekvő 40 esztendős M.-né F. Mónikát. A továbbsodródó jármű még négy embert csapott el a forgalmas megállóban.

6 óra 48 perc: A helyszínre elsőként érkező mentőegységek már csak az asszony halálát állapíthatták meg, ezért haladéktalanul nekiláttak a másik két súlyos és két könnyebb sérült ellátásának.

7 óra 1 perc: Lezárták a baleseti helyszínt a mentést és a helyszínelést biztosító rendőri egységek. A tragédiát okozó jármű vezetőjét és feleségét külön-külön elvezették a rendőrök, s megkezdődött a meghallgatásuk.

7 óra 15 perc: A mentősök stabilizálták a még mindig a sínek mellett fekvő súlyos sérült állapotát, így az utolsó sebesültet is beszállíthatták az Országos Baleseti Intézetbe. Mindeközben az autót vezető J. György a rendőröknek elmondta: gyermekkora óta epilepsziás. A Bors úgy tudja, mindmáig gyógyszeres kezelésre van szüksége, hogy elkerülje a rohamokat.

7 óra 20 perc: Az egyik szemtanú, egy fiatal nő, arról számol be a Borsnak, hogy a személyautó szinte lassítás nélkül, de folyamatosan dudálva csapódott a gyalogosok közé. Őt is eltalálták a roncsról lerepülő alkatrészdarabok, de nem sérült meg. A sokktól azonban még fél óra múlva is csak a szemét törölgetve, szipogva tudott beszámolni a történtekről.

7 óra 29 perc: J. György azt is elmondta kihallgatóinak, hogy feleségével a lányukért mentek, amikor áthajtottak a forgalmas csomóponton. A család ugyanis szerda reggel kilenc órakor indult volna együtt nyaralni Törökországba.

8 óra 45 perc: A rendőrök megérkeztek az áldozat, M.-né F. Mónika lakásá­hoz, ahol közölték a férjjel, hogy két gyermekük édesanyja nincs többé. A férfi magába zárkózva, megrendülten indult emeleti lakásuk felé, hogy közölje a hírt két fiukkal is.

9 óra 30 perc: Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete arról tájékoztatta lapun­kat, hogy a baleset öt sérültje közül ketten súlyos, többszörös csont­törések és belső sérülések miatt szorultak kezelésre, állapotuk azonban nem volt életveszélyes. A másik két könnyebb sérültet szintén kórházba szállították, ahol valamennyiüket ellátták.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.