Elképesztő: meghalt a moslékon hízlalt kisfiú

moslék
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 01. 13:30
Leállt a szíve az 5 évesen 100 kilót nyomó kisfiúnak, akit moslékkal etettek, és az udvaron tartottak szörnyű körülmények között.
Bors

A kisfiú tulajdonképpen az udvaron élt Drăgotești községben, édesanyja moslékkal és krumplival etette, mert nem volt lehetősége egészségesebb élelmiszereket vásárolni a gyereknek, írja a Manna.

Túlsúlya miatt helyváltoztatásra képtelen volt, szállták a legyek, és szinte pucéran feküdt házuk udvarán, amikor az Adevărul napilap újságírói meglátogatták.

Miután a médiában megszellőztették a nyomorúságosan élő gyermek esetét, egy bukaresti magánklinika felvállalta a kezelését, és Alexandru egy hét alatt 3 kilót fogyott. Ezután hazaengedték a kórházból, és néhány nap alatt összeszedett egy megfázásos betegséget, melynek szövődményeként leállt a szíve. Az anyja 41 fokos lázzal szállította kórházba a gyereket, akit már nem tudtak az orvosok megmenteni.

Oana Cătănoiu, táplálkozási szakorvos elmondta, hogy a gyerek nem halt volna meg, ha a felírt diétának megfelelően étkezik. A községi gyámügyesek semmit nem tudtak a gyermek állapotáról, hozzájuk fogyatékosként volt bejelentve, a háziorvossal sem konzultáltak a szülők, egy dietetikust kerestek meg a három év alatt, mióta kiderült, hogy elhízott a gyerek. A vizsgálat után az anya eldobta a receptet.

Döbbenet, de az ügyben senkit nem vonnak felelősségre, amiért a gyermek embertelen körülmények között élt, és hunyt el.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.