Aktuális

Dízelcsodával robbant a Honda

Bors

Létrehozva: 2013.08.25.

A Honda Civic megjelenése óta küzdött azzal a hátránnyal, hogy az európai szokásokhoz képest túlméretezett dízelmotorral volt kapható. Immár létezik egy 1,6 literes változat is.

Napjainkban egy középkategóriás autó életét jelentős mértékben meghatározza, milyen motorokat kínálnak hozzá. Hiába szép, komfortos és megbízható, mint a Civic, a piacot meghatározó flottavásárlók kevésbé fognak vele foglalkozni, ha nincs hozzá egy takarékos dízel erőforrás.

A Honda ezt az űrt kívánta betömni, hiszen minden versenytársa a Volkswagentől a Renault-n át a Kiáig rendelkezik hasonló méretű dízelmotorral, így igazi piaci sikerekhez elengedhetetlen a takarékos, és kedvező árú motor.

A Honda kihasználva a lemaradást, erős motorral robbantott. Egy vagány 1,6 literes motorral jelentkeztek be a vevőkért folytatott csatába. A kategória átlagát meghaladó teljesítmény (ez igaz a lóerőkre és a nyomaték ra is) ellenére Civic kevesebbet fogyaszt, mint a konkurensei. Ez egyben azt is jelenti, hogy a környezeti ártalma is ennek a motornak a legalacsonyabb, ami a Hondánál kifejezetten fontos szempont mostanság.

A 120 lóerős erőforrás 300 Nm-es nyomatéka garancia a remek gyorsulásra, illetve a 200 km/h feletti végsebességre is. A legszebb azonban, hogy a tesztünk során – bár a gyári 3,6 literes értéket nem sikerült természetesen elérnünk – a fogyasztás bőven öt literes érték alatt maradt, ami az ötven literes üzemanyagtartály mellett 1000 kilométer feletti hatótávolságot jelent.

A Honda Civic ára illeszkedik a piaci trendekbe, a 6,199 milliós kezdőár az aktuális akciók figyelmen kívül hagyásával nagyságrendileg megegyezik a Renault Megane és az Opel Astra áraival, így aki szereti a friss, modern dizájnt, a Honda sportos megjelenését, nyugodtan választhatja az étvágytalan Civic dízelt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet