Bizarr betegsége miatt nem nőtt ki melle

mellműtét
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 06. 20:00
A most huszonéves lány szinte minden praktikát kipróbált, mégsem fejlődött kortársaihoz hasonlóan. Kiderült, hogy egy veleszületett rendellenesség miatt soha nem nőnek meg a mellei.
Bors

Hannah Rich éveken át minden természetes praktikát kipróbált, mert nagyon zavarta, hogy egyáltalán nem fejlődnek a mellei. Mint kiderült, egy ritka betegség miatt soha nem is fognak. A lány ugyanis úgy született, hogy egyáltalán nincs mellszövete.

22 éves volt amikor szembesült a diagnózissal, a lány végleges döntésre jutott. Mivel tudta, hogy sem a hízókúra, sem a növényi hormonok, sem a különféle pirulák nem fognak rajta segíteni, hitelt vett fel, és plasztikai sebészhez fordult.

Előtte persze megpróbálta megfinanszíroztani a műtétet a brit egészségügyi hatósággal, ám annak ellenére, hogy orvosi papírokkal tudta igazolni betegségét, elutasították.

A műtét után, ahol B-kosaras ciciket kapott, Hannah életében először érezte magát felnőtt nőnek.

- Azóta is folyton a melleimet bámulom. Olyan mint, egy furcsa álom, ami megvalósult. Végre igazi nő vagyok, nem valaki, aki egy kisfiú testébe szorult - mesélte a lány a The Sunnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.