Aktuális

Aligátorteknős támadt egy anyára a játszótéren

2013. augusztus 7. szerda 10:00

Életveszélyes aligátorteknős garázdálkodik egy Pest megyei játszótéren. A hüllőt három napja kitartóan próbálják befogni, ugyanis félő: egy gyereknek is nekitámad.

Kis híján tragédiát okozott a napokban egy Pest megyei településen felbukka-nó aligátorteknős. Az állat egy játszótéren mászott elő, s egy ott játszadozó gyermek anyukája talált rá.

– Először azt hitte, farönk, majd közelebb érve szelíd mocsári teknősnek vélte – mondja Both Zoltán vadállatbefogó, akit elsőként értesítettek a veszélyes állatról. – Felemelte de a teknős azonnal támadott: harapni és karmolni próbált. A mama ekkor szerencsére eldobta: az állat ugyanis akár az ujját is leharaphatta volna. Az anyukának volt annyi lélekjelenléte, hogy lefotózza az állatot, így Both meg tudta állapítani a fajtáját.

– Aligátorteknősről van szó, amely rendkívül veszélyes állat, egy gyermeknek könnyűszerrel leharaphatja csuklótól a kezét. Súlya akár a húsz kilót is elérheti, nagyon agresszív fajta. A gondot az okozza, hogy 10-15 évvel ezelőtt hozzá lehetett jutni pár ezer forintért, és ezek a példányok mostanra nőttek meg annyira, hogy igazán veszélyessé váljanak. Ilyenkor a gazda szabadon ereszti, azzal azonban nem számol, hogy mekkora veszélyt okoz a megunt kedvenc – húzza alá Both.

A befogók egyébként három napja kutatják a szörnyet. –A nyomai alapján megállapítottuk, hol szokott napozni. Próbáltuk döghússal is odacsalni, de nem mutatkozott. Most megpróbálkozunk az aljnövényzet gereblyézésével, mert ott és az iszapban szokott rejtőzködni. Remélem, mi találjuk meg előbb, mert az állat tényleg veszélyes. Ezért sem szeretnénk még elárulni a település nevét, nehogy egy lelkes önkéntes akadjon rá. 

További cikkek

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Baleset

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Márki-Zay Gulyás Mártonról: Ő nyíltan meleg, és szerintem kommunista. Nagyon szeretem!

metropol.hu

Hidegfront tarolja le az országot, durva viharral érkezik a havazás

origo.hu

Filmbe illő autós üldözés volt Debrecenben, azt is felvették, ahogy leteperik a rablókat - videó

magyarnemzet.hu

Így dől meg a kormánypárti médiatúlsúlyról szóló narratíva

kemma.hu

Elhunyt a nagybetűs tatai háziorvos, Dr. Sopov Krszto

origo.hu

Gombócérés a torokban: az izmok ellazítása is segíthet

nemzetisport.hu

Videó: a svéd kézisek odébb tették a rossz helyen parkoló autót Budapesten

origo.hu

Felszámolják a Los Angelesben éktelenkedő olajkutakat

mandiner.hu

Bajkai István helyett Kovács Balázs Norbert indul Erzsébetváros/Terézvárosban

ripost.hu

„Szia drágám, délután jövök érted!” – Így segíthetsz a 3 évesen árván maradt Dávidnak

origo.hu

Mozikban Mel Gibson és Sean Penn régóta várt filmje - videó