Szívszorító esküvő: feleségül vette haldokló párját

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 19. 10:30
A világ legszomorúbb esküvője: a kórház kápolnájában vette nőül rákbeteg szerelmét, kislányuk édesanyját egy brit férfi. Az asszony a menyegző után néhány nappal elhunyt.
Bors

Nagyon rosszul érezte magát tavaly nyáron Iveta Kelesova: köhögött, éjszakánként erősen izzadt, fájtak a végtagjai. A háziorvos viszont azt mondta, hogy egészséges, semmi baja nincs.

– Még viccelődött is vele, és hiába volt nála tízszer, mindannyiszor elküldte – mondta az asszony párja, a 24 éves Mikulas Keles. A fiatal nő azonban egyik nap fulladozni és szédülni kezdett, így végül orvosa beutalta a londoni King College kórházba. Ott pedig megállapították, hogy daganatos betegségben szenved: a rák annyira előrehaladott volt, hogy az orvosok meg sem tudták állapítani, honnan indult. A betegség már átterjedt a csontokra, a nyirokcsomókra – gyógyíthatatlan volt.

A pár sokkot kapott, amikor kiderült, nincs remény. Mivel nem tudták, hogy az asszonynak mennyi ideje van hátra, úgy döntöttek, összeházasodnak. A menyegzőre májusban, a kórház kápolnájában került sor. A lányuk, Victoria volt a koszorúslány, a fotókat a daganatos betegeket segítő jótékonysági szervezet készítette. 

– Mindenki megpróbált mosolyogni, de ez nagyon szomorú esemény volt. Iveta gyönyörű volt, és nagyon fáradt… Aggódtam, mert tudtuk, bármikor meghalhat – mondta a férj, aki az esküvő után tizenhárom nappal veszítette el a feleségét.

– Nagyon nehéz Iveta nélkül, de legalább a kislányunk emlékeztet rá – mondta a gyászoló férfi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.