Szívműtétje volt, de nem beteg az OTP-vezér Csányi

részvények
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 25. 11:00
Nem akar visszavonulni, nem beteg, és nem is üzent a kormánynak azzal, hogy eladta minden OTP-részvényét Csányi Sándor.
Bors

Ezt a bankvezér mondta azon a háttérbeszélgetésen, amelyen választ akart adni arra, miért adott el a napokban több mint tízmilliárd forintnyi OTP-részvényt.

Csányi elmondta, valóban volt egy szívműtétje, de már teljesen egészséges, nem kell gyógyszert szednie, maratont is futhatna.

– Nem üzenni akartam a kormánynak, nem erről van szó – szögezte le részvényel­adásaival kapcsolatban. Hozzátette, ismeri annyira Orbán Viktort, hogy tudja, ettől nem ijedne meg, „ez olyan, mintha papírrepülővel dobálnám őt”.

A részvényektől ebben az évben mindenképpen megvált volna, mert komoly mezőgazdasági beruházásokat finanszíroz a pénzből. „Ettől azonban nem kell megijedniük a kisbefektetőknek, az OTP-t továbbra is nagyon jó befektetésnek tartom, és fogok még vásárolni a részvényekbôl” – jelezte Csányi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.