Spanyol vonatbaleset: a mozdonyvezető megrázó szavai

vonatbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 25. 17:00
Spanyolország történetének legnagyobb, valamint Európa egyik legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségében a katasztrófamentők eddig 78 holttestet találtak a roncsok között, a sérültek száma pedig több mint 140, akik közül húsz állapota súlyos.
Bors

A megengedett 80 helyett közel 190 kilométeres sebességgel hajtott a spanyol szuperexpressz, amikor egy éles kanyarban kisiklott. Az egyik mozdonyvezető az EFE hírügynökség szerint elismerte felelősségét. Állítását rádiófelvétel is bizonyítja.

– Remélem senki nem halt meg, mert akkor az egész az én lelkemen szárad – mondta az előkerült hangfelvételen a mozdonyvezető.

– Mindenütt holttestek vannak a síneken, Dante poklát idézi az egész jelenet – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek Alberto Nunez Feijoo, az autonóm Galícia kormányának vezetője. Azok az utasok is sokkot kaptak, akik nem sérültek meg. – Minden olyan gyorsan történt. Amikor a vonat egy kanyarhoz érkezett, a vagon egyszer csak kicsúszott, majd a kocsik egymásnak ütköztek. Robbanás is hallatszott, az emberek pedig a földre zuhantak – mondta a Cadena Ser rádiónak az egyik utas, Ricardo Montesco.

A vonaton összesen 218 utas és a személyzet tartózkodott, a szerelvény Madridból a Spanyolország észak-nyugati részén fekvő El Ferrolba tartott. A tragikus baleset pontos okait és azt, hogy a mozdonyvezető miért gyorsított fel, még vizsgálják a szakértők. Galíciában hét napos gyászt rendeltek el.

Nem tudnak magyar áldozatokról

Balogh Ferenc madridi magyar konzul lapunk megkeresésére elmondta, egyelőre nincs információnk arról, hogy lenne magyar állampolgár is a sebesültek illetve az elhunytak között. De folyamatos kapcsolatban állnak a spanyol külügyminisztérium konzuli főosztályával. Galícia tartomány tiszteletbeli konzulja, Tóth Vilmos sem tudott többet mondani a magyarokat illetően.

– A 78 halálos áldozatról nincs semmi információ, a személyazonosítás folyamatosan zajlik, és még jó darabig nem lesz végleges a lista. Sok áldozat nem viselte magánál a személyi okmányait, és egyelőre nincs mód arra, hogy a csomagokat azonosítsák. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.