Sietni kell a gólyatábori jelentkezéssel

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 25. 18:00
95 ezer 147 diák élete érkezik hatalmas változás elé. Kiderült, melyikük tanulhat tovább a választott egyetemen, főiskolán. Akiknek sikerült, az ünneplés után sok formalitásra és fontos időpontra kell odafigyelniük.
Hudák Virág

Nemsokára kézhez kapják a hivatalos értesítést az intézménytől, ahová felvételt nyertek. Ebben üdvözlik a leendő hallgatót, leírják a tanév kezdetéhez kötődő legfontosabb időpontokat, valamit tájékoztatnak a gólyatáborról.

Érdemes részt venni a gólyatáborban, de csipkednie kell magát annak, aki ott akar lenni, mert limitált a férőhelyek száma. A beavatás nem a megalázásról szól, aki mégis ilyen szituációval találkozik, utasítsa határozottan vissza. Semmire nem kötelezhetnek, ez csak egy játék. A gólyatáborok általában augusztus második felében vannak.

A beiratkozás augusztus utolsó napjaiban vagy szeptember legelején esedékes, ekkor már itthon kell lenni. Akik költségtérítéses képzésre iratkoznak be, azoknak magukkal kell vinniük a fél-éves tandíj befizetését igazoló banki kivonatot, diákigazolvány-képet, személyi igazolványt, lakcímkártyát, OM-kártyát és az érettségi bizonyítványt, valamint a nyelvvizsgabizonyítványt. A helyszínen még pár adatlapot ki kell tölteni. Vigyázat, ha bármelyik irat vagy maga a gólya hiányzik, pluszpénzbe, akár több ezer forintba kerül a pótbeiratkozás!

A diákok beiratkozáskor kapnak ETR- vagy Neptun-kódot, és meg kell tanulniuk, hogyan vegyék fel ezeken keresztül tantárgyaikat, vizsgáikat. 


A diákhitel beiratkozás után igényelhető, szeptember 30-ig. Tájékozódjon alaposan a részletekről! www.diakhitel.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.