Lepedővel kérte meg barátnője kezét a levegőben

repülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 24. 14:00
Az amerikai fiú repülni vitte a barátnőjét, ahol a lány azzal szembesült, egy nagy szívben a barátja azt kérdezi tőle: hozzá megy-e feleségül. Igent mondott.
Bors

A 25 éves Clifton Smith úgy döntött, nem mindennapi módon kéri meg barátnője kezét - írja a Ny Daily News. Órákat töltött azzal, hogy a földbe egy szív alakú szántást készítsen, majd lepedőkből betűket formált, így összeállt a Hozzám jösz feleség? - kérdés, amelyet csak a levegőből lehetett kiolvasni.

A lány természetesen semmit sem sejtett, ám amikor megpillantotta a kérdést levegőt is alig kapott. Szerencsére Smith nem fáradt hiába, barátnője igent mondott. A fiatalok először nyolcéves korukban találkoztak, de több évig nem tartották a kapcsolatot. Két évvel ezelőtt jöttek össze, és nagyon úgy tűnik, családot alapítanak.

Az nem derült ki, hány lepedőt használt el Smith a kérdés megformáláshoz, ahogy az sem, ki mosta ki a textilt az akció után. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.