A búcsúztatás napján reggel hétig, és csak kisebb, legfeljebb hatvancentis koszorúkat tudnak elhelyezni majd Budapesten, a Fiumei úti sírkert ravatalozójában azok, akik Horn Gyula előtt akarnak így tisztelegni.
A volt szocialista miniszterelnök érdemeit Katona Béla, kormányának egykori minisztere méltatja, majd Kulka János mond verset.
A temetésen Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon egykori, illetve Orbán Viktor jelenlegi kormányfő is részt vesz. Jönnek külföldről is, de hogy kik, azt egyelőre nem tudni.
A temetés 10 órakor kezdődik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.