Jet skivel száguldoztak a kerekes székesek

Dunaharaszti
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 22. 09:00
Fogyatékkal élők jet skiztek a hétvégén Dunaharasztiban. Majd’ ötvenen jelentkeztek a versenyre, hogy kerekes széket és műlábat a parton hagyva száguldhassanak a vízen.
GJ

Ritkán látott öröm csillogott a versenyzők arcán hétvégén a ParaJet-Ski Kupán a dunaharaszti vízi­sportcentrumban. Molnár Marietta Laura, miután a kerekes székből a jet skibe tették, úgy érezte, szárnyakat kap.

A lány 2007-ben leesett a Komjádi uszoda tetejéről, akkor 23 éves volt. Két és fél évig próbált felállni a baleset után, majd bele kellett törődnie, hogy élete végéig kerekes székben ül majd. – Ugyanúgy élek, mint épként, tanulok, dolgozom és egy alapítványnál vagyok önkéntes. A jet ski az igazi szabadság érzése, mint ahogy minden sport jó kikapcsolódás.

– Nem szabad otthon ülni és keseregni, meg kell próbálni a maximumot kihozni az életből – tanácsolja Marietta. Fenyvesi Zoli születése óta ül kerekes székben, soha nem tapasztalhatta meg, milyen érzés járni. A 20 éves fiú tavaly megnyerte a jetski-kupát, táncol és futóversenyekre jár. – Egy orvosi műhiba miatt nem tudok járni, a születésemkor későn vették észre, hogy császározni kellene. Anyukám sokszor vitt orvosokhoz, minden módszert kipróbáltunk, de a lábam nem akart megmozdulni – mondta el a történetét Zoli.

A fiú elmondta: kamaszkorban voltak nehéz pillanatai amiatt, hogy kerekes székben ül, de mára nagyon aktív életet él, sokféle dolgot csinál. Idén is nyerni szeretne a kupán. A versenyt Gerencsér Csaba jetski-világbajnok szervezte és támogatta. Azt mondja, mindent megér az a boldogság, amit a versenyzők arcán lát.

– Nekem a jet ski a szívügyem, és azért rendeztem a versenyt, hogy lehetőséget adjak másoknak is megismerni az érzést, milyen száz fölött száguldani a vízen, hiszen legtöbben nem tudnák megfizetni, hogy eljöjjenek kikapcsolódni. Úgy tűnik, nagyon élvezik, s ez a legfontosabb. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.