Fenyegetik Szita Bence nevelőapját

Gyöngyi Sándor
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 18. 08:25
Gyilkos! Ugyanúgy be kéne csukni, mint Polcz Erikát! Egy felsőmocsoládi asszony támadt ezekkel a szavakkal Szita Bence nevelőapjára. Az asszonyt végül a rendőrök vezették el.
P. G. J.

– Legalább 45 percen át ordítva szidott engem és a lányomat egy nő a házunknál. Gyilkosnak nevezett, azt mondta, hogy engem is be kéne zárni, mert szándékosan küldtem Kaposvárra Bencét, azért, hogy megöljék – nyilatkozta a Borsnak Gyöngyi Sándor.

Bár a többség együtt érez velük, több olyan gyűlölködő elektronikus levelet is kapott, amelyben felelőssé tették őt Bence megöléséért, azt állítva: tudnia kellett Polcz Erika gyilkos tervéről.

– Olyan emberek támadnak, akiknek fogalmuk sincs róla, mi történt a kisfiammal. Eldöntöttem, minden ellenem vagy a lányom ellen irányuló támadást jelentünk a rendőrségnek – mondta a férfi. Aznap, amikor a feltételezhetően ittas nő gyilkosnak nevezte, egy darabig a házában várt, hogy magától elmenjen az asszony, de végül telefonált a rendőrségre.

– Az igali rendőrőrs járőre vitte el innen a nőt. Úgy tudom, azt mondta neki, hogy legközelebb zaklatásért eljárást indítanak ellene – tette hozzá Gyöngyi.

A 11 éves Szita Bencét az elsőfokú ítélet szerint Gyöngyi Sándor volt élettársa, Polcz Erika ölette meg, mert azt gondolta, hogy a kisfiú áll a boldogsága útjában. Két tettestársa volt, Bogdán József és Kertész József. Október 29-én Polcz Erika magához csalta Bencét Kaposvárra az apja munkahelyéről. Az asszony a toponári Muskátli Presszóba vitte a fiút, ott találkoztak a két férfival – Bogdán üdítőt és chipset is vásárolt neki –, majd Sántosra indultak.

A kisfiúnak azt mondták, bulizni mennek, s megitatták borral. Bogdán a sántosi erdőben leütötte a kisfiút, majd Kertész ásni kezdte a gyerek sírját. Polcz Erika végignézte, amíg a magatehetetlen gyereket Bogdán József késsel és ásóval brutálisan bántalmazza. Első fokon mindhárman tényleges életfogytiglani fegyházat kaptak.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.