A környékbeliek elmondása szerint K. Imre – aki vasárnap reggel több lövéssel meggyilkolta egyik szomszédját és egy utcabelit – listát vezetett a különösen utált szomszédairól.
A Borsnak sikerült beszélnie a feltételezett elkövető feleségével.
– Áldott jó ember volt, a gyerekek is imádták, ők jelentették számára a mindenséget. A gyerekek mellette tisztességesen tanultak, az eredményeik is ezt mutatták. Ezekben a pillanatokban ennél többet nem akarok mondani. Elvesztettük Imrét, és semmi sem hozhatja vissza – mondta a férjét gyászoló Ica.
Mint arról a Bors beszámolt: az 58 éves férfi vasárnap reggel sörétes vadászfegyverével nyitott tüzet szomszédaira. Először az ott fakivágásban segédkező,
38 éves S. Istvánt találta el, majd Ú. Attila feleségét, a 68 esztendős Évát érték a sörétek. A nőt mentőhelikopter szállította kórházba, az életét azonban már nem tudták negmenteni, belehalt sérüléseibe.
– Én is rajta voltam a listáján, nekem rontott azért, mert lepermeteztem a kertemben lévő növényeket, pedig két házzal arrébb lakom tőle – emlékezett István, a másodszomszéd.
– Rendszeresek voltak a viták és a balhék, de itt senki nem mert vele szembeszállni, mert tudtuk, hogy vadászpuskája van, ráadásul engedéllyel.
A Veszprém megyei rendőrség megerősítette, hogy K. Imre érvényes fegyvertartási engedéllyel rendelkezett.
– Az elkövető néhány héttel ezelőtt feljelentést tett a szomszédja ellen, miszerint az mérgező anyagokkal permetezi a fáit, növényeit, ami a családja egészségére is káros hatással van.
A férfi a rendőrségnek hátrahagyott üzenetében megjelölte cselekménye indokát, mely az előbbi, a feljelentésében szereplő ok volt – tájékoztatta a rendőrség lapunkat. Azt viszont nem kívánták megerősíteni, hogy K. Imre ugyanazzal a kötéllel akasztotta fel magát, amellyel az első felesége öngyilkos lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.