Egyre csalfábbak a nők

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 23. 12:00
Kár csak a férfiakat ostorozni a hűtlenségért. Kiderült ugyanis, hogy egyre több nő csalja meg a párját, így az arányok lassan kiegyenlítődnek. Magyarországon egy veszélyes orgazmusfüggőség is felütötte a fejét.
Hu-Zo

A nők ma 40 százalékkal többször csalják meg párjukat, mint húsz évvel ezelőtt. A feleségek 14,7 százaléka lép félre, míg a férjek 21 százaléka vallotta magát hűtlennek az amerikai National Opinion Research Center által készített felmérésben.

Bús Tímea egy társkereső-irodát működtet, s emellett párkapcsolati tanácsadással is foglalkozik. Úgy véli, hazánkban is hasonló a helyzet.

– Ma már a nők is elveszik azt, amire vágynak. Igaz, a társkeresők azért jönnek hozzánk, mert egy igazi, őszinte kapcsolatot szeretnének, ám a párkapcsolati tanácsadáson bizony előkerül a hűtlenség, és egyre gyakrabban nem a nô az áldozat – mondja Bús Tímea.

A szexológus meglepő módon azt állítja, hogy húsz esztendő alatt Magyarországon nem is negyven, de akár ötven százalékkal is nôtt a hûtlenkedések száma.

– Nagyot változott a nők szerepe. Sokkal határozottabbak, céltudatosabbak, mint korábban. Úgy is viselkednek, mint a férfiak. Bátrabban lépnek, ha valami nem stimmel a kapcsolatukban – magyarázza Sz. Mikus Edit.

Amíg a férfiak nagyrészt a szexuális elhanyagoltság miatt lépnek félre, addig a nők elsősorban azért, mert a lelkükkel nem törődik a partnerük.

– Egy nőt a szeretője megdicsér, hogy milyen jó a frizurája, mennyire jól áll rajta a ruha, és így tovább. Ha ezt otthon a párjától nem kapja meg, bizony kikacsint a kapcsolatból – vélekedik a szexológus, aki szerint a férfiak manapság egy ôket babusgató, modernizált dédire ácsingóznak.

– A feleség legyen szexi, hűséges és szolgálja ki a férjét. Ám egy párkapcsolat nem erről szól – mondja Sz. Mikus Edit, aki hozzáteszi, hogy a nők a legkisebb félrelépésnél is adnak érzelmeket a kapcsolatba, míg ez a férfiaknál nem mindig jellemző. A szakember arra is rámutatott, hogy veszélyes függőség terjed a nők körében.

– Egyre több nő mondja el nekem, hogy csak akkor van orgazmusa a partnerével, ha nem szerelmes belé. Ezek a hölgyek pillanatnyilag nagyon jól érzik magukat, élvezik az életet szerelem nélkül. Hogy miért van ez így? Egy­értelműen a korábban megélt sok csalódás miatt. Ám mindez nagy veszélyeket is hordoz. Az ilyen nők nem találnak maguknak tartós párt, és 50-60 éves korukra kiábrándultakká, boldogtalanokká válnak – figyelmeztet a szakember.

Lapunk online szavazásán azt kérdeztük: önt megcsalta már a pár­ja? Az eredmény megdöbbentő. Olvasóink 33,4 százaléka úgy gondolja, hogy igen, ez már meg­történt; 30 százalék biztos benne, hogy még soha nem csalták meg és 36,5 százalék mondta azt, hogy nem tud róla. Ez azt mutatja, hogy az emberek bizonytalanok a párjuk hûségét illetôen.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.