Amputálhatják a lábát, mert lecsúszott a vízicsúszdán

törés
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 23. 21:00
A kétgyerekes apa barátnőjével és annak gyermekeivel nyaralni ment Törökországba. 2 millió forintot fizettek az utazásáért és az ellátásért, annak a szállodának, ahol a férfi egy szörnyű balesetet szenvedett. Egyelőre nincs felelőse a történteknek, pedig a tervezők iszonyú nagyot hibáztak.
Bors

A 45 éves brit Des Jarvis rommá törte a jobb lábát, miután a szálloda vízicsúszdáján lecsúszott és a medence szemközti falába ütközött. A sérülés ráadásul el is fertőződött, így az orvosok azt mondták egy évvel a baleset után, hogy a végtag alsó részét lehet, hogy amputálni kell.

Az augusztusi balesetről videófelvétel is készült, de ennek ellenére sem áll túl jól a férfi, ugyanis senki nem érzi felelősnek magát a történtekért. "A helyi kórházban azt mondták: örüljek, hogy itt vagyok, mert ilyen súlyos a sérülésnél Angliában egyszerűen levágnák az ember lábát" - mondta Jarvis, akit ezek a szavak akkor egy csöppet sem vigasztaltak meg.

A férfi ügyvédje szerint, semmi másra nem vágyik ügyfele, mint az egy éve tartó iszonyú megpróbáltatásokat valamilyen módon igyekezzen a szálloda kompenzálni. A hotel szóvivője szerint az országban nagyon komoly és a szigorú előírásoknak kell megfelelni, ha valaki ilyen létesítményt üzemeltet, és ők minden szabályt betartottak.

A férfi a sérülése előtt naponta járt edzőterembe és hetente kétszer golfozott. Most dolgozni sem tud - írja a The Sun magazin.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.