14 évet kapott a brutális babagyilkos anya

csecsemőgyilkos
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 01. 23:00
Legkorábban 29 éves korában kerülhet feltételesen szabadlábra a most 18 éves V. Mária, aki szülés után egy kődarabbal verte szét újszülöttje fejét.
FG

A fiatal lány félrevezette a bíróságot, amikor korábban azt hazudta, hogy Bándy Kata gyilkosának unokatestvére. Kedden tizennégy év fegyházbüntetést kapott.

V. Mária tavaly nyáron szült a pécsszabolcsi templom mellett. Miután szétverte egy kővel a baba fejét, pokrócba csavarta, zacskóba tette, és a falu romos iskolájának pincéjébe dobta.

Az orvos szakértői vélemény szerint a kisfiú egészségesen, 53 centivel és 2930 grammal született. Halálát agykárosodás okozta: szilánkosra tört a koponyacsontja.

V. Mária később otthon rosszul lett, kórházba kellett szállítani, így derült ki a gyilkosság. A kis tetemet két napig keresték a rendőrök, mert az anya először félrevezette a zsarukat.

A lány, miután letartóztatták, elhatározta, hogy levelezni és találkozni akar a számára szimpatikus Péntek Lászlóval, ezért találta ki a rokonságról szóló mesét. V. Máriától első gyermekének, négyéves kislányának a felügyeleti jogát is megvonta a bíróság. A vádlott enyhítésért fellebbezett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.