Zárolt birtokát árulja Ruttner György

eladás
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 20. 08:25
Jogerôsen elutasították az ügyvéd fellebbezését az ingatlanjai zár alá vétele ügyében. Az ügyvéd azonban még tegnap is árulta farmját. Június 30-ig 275 millió forint a kikiáltási ár.
P. Gál Judit

Május 2-án elsőként írta meg a Bors, hogy a bíróság – nem jogerősen – 60 millió forint értékre zárolta Ruttner György ingatlanjait. Az intézkedést az a két férfi kérte a hatóságtól, aki ügyvédi visszaélés miatt feljelentést tett a jogász ellen.

– A bíróság zár alá vételről szóló döntése jogerőre emelkedett – tájékoztatta lapunkat Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője, aki kérdésünkre elmondta, a jogerősen zár alá vett vagyontárgyak ­fö­lött a tulajdonosa nem rendelkezhet, nem terhelheti meg és nem is adhatja el.

A Bors portálján május 2-án – a nem jogerős döntés után – megjelent, hogy az ügyvéd akciós áron, 275 millió forintért árulja a négy és fél hektáros, lovardával, halastóval rendelkező birtokot. A tegnapi állapot szerint azóta változtattak a honlapon. A hirdetésre ugyanis az is felkerült, hogy a 275 millió forint nem a végleges, hanem a kikiáltási ára az ingatlannak.

A birtok eladásának ügyében Ruttner Györgyöt tüntetik fel kontakt személyként. Megtudtuk, az ügyvéd önmagában ­azzal, hogy a jogerős zár alá vétel ellenére hirdeti a farmját, nem követ el törvénytelenséget. Ám ha komoly érdeklődő jelentkezik nála, egészen addig, amíg nem szűnik meg a zár alá vétel, nem ütheti nyélbe az üzletet.

Megtudtuk, az ügyben – a közelmúltban – Ruttner Györgyöt szembesítették az ellene ügyvédi visszaélés, sikkasztás, hamis tanúzásra rábírás miatt folyó sikkasztási ügy két sértettjével. – Több szembesítésre került sor, hogy a terhelt és a tanúk vallomásai közötti ellentmondásokat tisztázzuk – fejtette ki a főügyészség szóvivője.

– A szembesítések eredményéről azonban nem adhatok tájékoztatást. Ruttner Györgyöt és ügyvédjét, Jován Lászlót is kerestük az ügyben, de nem kívántak nyilatkozni. 

Uzsorakölcsön vagy letét?

Decemberben dr. Ruttner György azzal állt a nyilvánosság elé, hogy uzsorások hálójába került. Ötszázmillió forintot fizetett eddig a hitelezőinek, miközben csak 172 millió forint kölcsönt kapott. Közölte: feljelentést tesz az uzsorások ellen.

Ugyanígy tett a két megvádolt férfi is. Ők azt állították, hogy Ruttner 30-30 millió forintot vett át letétbe ingatlanvásárlásra, de a pénzzel nem számolt el. Később egyiküket – állítólag – Ruttner arról győzködte, hogy vonja vissza a vallomását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.